|
|
| Etnonet-hírek |
Kisebbségekért díj a Parlamentben
December 18-a a Kisebbségek Napja. Az eseményhez kapcsolódóan, 1995 óta minden évben átadják a Kisebbségekért Díjat, amelyet a Magyar Köztársaság miniszterelnöke alapított. Az elismerést olyan hazai és határon túli személyek és szervezetek, kisebbségi önkormányzatok kapják, akik a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban és a gazdaság területén kiemelkedő tevékenységet végeztek a kisebbségek érdekében. A 2004. évi Kisebbségi Díjat december 16-án Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át 11.30 -kor a Parlament Vadász termében. Az idei díjazottak (12. 16. - etnonet)
Évzáró-évelőkészítő közgyűlés az OSZÖ -ben
Az Országos Szlovák Önkormányzat soron következő, kihelyezett ülésére december 15 -én, a budapesti Szlovák iskola és gimnázium épületében (1139 Budapest, Lomb u. 1-7.) került sor. A délelőtt 10 órakor kezdődött ülésen a budapesti Szlovák iskola helyzetének áttekintése, az önkormányzat hivatalának, szakbizottságainak és albizottságainak, valamint a területi tanácsnokoknak a beszámolói volt napirenden. Ugyancsak terítékre kerültek az OSZÖ intézményeinek beszámolói és 2005 -ös munkatervei, és a testület döntött a békéscsabai szlovák iskola 2005. júliusi átvételéről is. Az Országos Szlovák Önkormányzat jövő évi költségvetésének elfogadása zárta a napirendi pontok sorát. A közgyűlésre meghívót kapott Juraj Migast, a Szlovák köztársaság budapesti nagykövetét is.
(12. 15. - etnonet)
Eduard Kukan szlovák külügyminiszter látogatása az OSZÖ -ben
Eduard Kukan, a Szlovák köztársaság külügyminisztere december 14 -én budapesti látogatása keretében felkereste az Országos Szlovák Önkormányzatot, ahova Juraj Migas nagykövet is elkísérte. A külügyminiszter tájékoztatást adott arról, miért nem teljesítette Szlovákia a nemzetiségek kulturális-oktatási támogatásáról egy éve aláírt megállapodás rá eső részét, és ígéretet tett arra, hogy tárgyalópartnereinek felveti a kisebbségi törvény módosításának és a parlamenti képviselet megoldásának szükségességét - tájékoztatta az Etnonetet Jan Fuzik, az OSZÖ elnöke. A délután folyamán Eduard Kukant Mádl Ferenc köztársasági elnök fogadta. (12. 15. - etnonet)
Országos Roma Nap a Parlamentben
Az Országos Cigány Önkormányzat idén másodszor rendezte meg az Országos Roma Napot, ezúttal a Parlament Kongresszusi termében. A helyszínt Göncz Kinga ICSEM miniszter szimbolikusnak nevezte. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a nemzet egyesítését itthon is meg kell tenni; a romák nélkül nem létezhet egységes, erős nemzet - mondta. Kolompár Orbán, az OCÖ vezetője hangsúlyozta, hogy az eltelt másfél évtizedben a romák politikai tényezővé lettek, s ehhez nem kis mértékben hozzájárult a kisebbségi önkormányzati rendszer, amit most - szerinte - veszély fenyeget. Az OCÖ elnöke és a miniszterelnök a beszédek után átadták a Roma Közéleti Díjakat. A Roma Nap keretében - melyen részt vett Teleki László államtitkár is -, Kovács Kálmán IHM miniszter Cinka Panna díjakat adott át az iskolák képviselőinek. (12. 15. - etnonet)
Országos Szlovák Gyermektalálkozó
Az Országos Szlovák Önkormányzat a budapesti Szlovák Intézettel együttműködve
december 10-én 10. 30 órai kezdettel
rendezi meg immár hagyományos karácsony előtti
Országos Szlovák Gyermektalálkozóját
a Szlovák Intézet épületében (Budapest VIII., Rákóczi út 15.).
Az esemény keretében köszönetet mondanak azoknak a tanulóknak, akik a szlovák nyelv elsajátításában, illetve a szlovák nyelvvel összefüggő szabadidős tevékenység során figyelemreméltó eredményeket értek el. A találkozó - amelyen jelen lesznek az egyházi élet kimagasló képviselői: dr. Július Filo szlovák evangélikus egyház elnök-püspöke, Beér Miklós váci megyéspüspök, továbbá Heizer Antal, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke, valamint Závada Pál író - adventi gyertyák meggyújtásával kezdődik. A program e részében bemutatkozik a Rados énekkar a szlovákiai Szencből (Senec), amely karácsonyi dalokat ad elő. A program második részében a résztvevők megtekinthetik a Csillagos est c. színházi előadást a Magyarországon immár nagyon népszerű - PIKI Bábszínház előadásában. Pozvánka (12. 01. - etnonet)
Bizottságokban tárgyalták a jövő évi költségvetést
Az Országgyűlés Emberi jogi bizottságában kedden kora délután megkezdődött a költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok megvitatása. Ezt megelőzően - a múlt heti ülést követően elfogadott állásfoglalásnak megfelelően - egyhangúan megszavazták azokat a megkereső leveleket, melyeket a kisebbségi ombuds ajánlásaival a bizottság küld majd el a miniszterelnöknek, a parlament elnökének, a külügy- és az informatikai minisztereknek. Délelőtt az Esélyegyenlőségi albizotság előtt adott tájékoztatást az ICSSZEM helyettes államtitkára, Hornungné Rauh Edit a Nemzeti Cselekvési Terv idei és jövő évi programjairól, a leghátrányosabb helyzetű rétegek, köztük a romák érdekében megjelölt feladatokról. részletek... (11. 09. - etnonet)
Oláh József egyelőre nem vállalja
Oláh József, az Országos Cigány Önkormányzat képviselője, akit a 2003 -ban megválasztott testület még tavaly a MACIKA elnöki székébe jelölt (az Alapító okirat módosításának elhúzódása miatt mindmáig nem tudja elfoglalni ezt a posztot - a szerk.), elhárította az OCÖ legutóbbi közgyűlésén több tisztségre kapott felkérést, mivel az önkormányzat döntése nem kétharmados szavazattal született. Erről november 4 -én nyílt levélben értesítette Kolompár Orbánt, az OCÖ vezetőjét. (11. 04. - etnonet)
"Nemzeti kisebbségek pedig nincsenek!"
- hangzott el az Országgyűlés Emberi jogi bizottságának szerdai ülésén, ahol egyetlen napirendi pont szerepelt: a Kaltenbach Jenő ombudsman által indított, közszolgálati médiára irányuló, közelmúltban lezárult vizsgálat megvitatása. Az ülésen kezdetben minden szolidan és a forgatókönyvnek megfelelően alakult: az ombuds rövid szóbeli kiegészítése után a címzettek: MTV, MR, Duna Tv elnökei és képviselői válaszoltak, majd szót kapott Gellért Kis Gábor, aki egykor (1994-1998) maga is elnökölte ezt a bizottságot, jelenleg pedig a Magyar Rádió Kuratóriumának elnöke. A Könyves Kálmánt parafrazáló kijelentést ő tette, s ez erőteljes érzelmi kitörést váltott ki a teremben helyet foglaló ukrán önkormányzat elnökéből, aki felháborodásának hangot adva távozott az ülésről. Az ülés jegyzőkönyve (11. 03. - etnonet)
Járóka-Lévai presztízs-harc
A héten jött a hír Brüsszelből, miszerint új képviselői csoport jött létre a romák uniós érdekképviseletére Lévai Katalin (eu. szoc.) vezetésével. Azon nyomban érkezett is a reagálás - Brüsszelből, mivel Járóka Lívia (eu. népp.), a ma még egyedüli roma uniós parlamenti képviselő úgy véli, az új szerveződés csak látszatpolitizálásra jó, szemben a korábban alakult és általa alelnökölt Antirasszizmus és Sokszínűség csoporttal. Úgy tűnik, mindkét politikus teljesíteni akar, és fel akar mutatni valami aktivitást az ügyben. A kérdés csak az, hogy képesek lesznek -e egyenes és átvitt értelemben is "egy hajóban evezni", vagy az Unióban is bemutatjuk az egyik legjellemzőbb hungarikumot?
Népszava hír Lévai Katalin csoportalakításáról
Járóka Lívia reagálása a Hír Tv honlapján
(10. 29. - etnonet)
Heinek Ottó levelét megírta...a címzett a FIDESZ frakcióvezetője
Mint már több alkalommal hírt adtunk róla, a kisebbségi törvény és választási joganyag módosítását tartalmazó törvényjavaslat általános vitájának továbbfolytatása a FIDESZ megváltozott álláspontja miatt megakadni látszik. A szlovák, horvát és a cigány országos önkormányzat elnökeinek a felhatalmazását is bírva, Heinek Ottó október 19 -én levelet írt Áder Jánosnak, a Fidesz parlamenti frakciója vezetőjének, melyben a négy önkormányzat nevében személyes megbeszélést kezdeményezett. (10. 27. - etnonet)
Általános vitára alkalmasnak ítélték a 2005. évi költségvetésről
szóló T/11700. számú törvényjavaslatot az Emberi jogi bizottság kormánypárti képviselői, de a 10-6 arányú szavazást megelőzően egyikük sem szólalt meg. Az ellenzéki képviselők (Láyer József, Farkas Flórián, Varga József és Szászfalvi László) egyaránt szóvá tették, hogy a bizottság hatáskörébe tartozó területeken - mint pl. az egyházak és a nemzetiségek - még az infláció mértékével sem emelkedik a központi támogatás, ami így a reálérték csökkenését jelenti. A MACIKA jövő évi pénze az elmúlt évekhez hasonlóan most sem tartalmazza a roma ösztöndíjak egészének fedezetét, a MNEKK pedig a tavalyi eredeti összegnél megint kevesebbet kap. A többi nemzetiségi célú kiadás - nem egy esetben - a két évvel ezelőtti szintet éri csak el. A normatívák törvényjavaslatban kipontozott hellyel jelzett összegeit még egyeztetik - mondta a PM főtanácsosa. Ez nem csak az egyházi, hanem az országos önkormányzati fenntartású oktatási intézményeket is érinti - hívta fel a figyelmet Heinek Ottó, aki a bizottsági ülésen szintén szót kapott. (10. 26. - etnonet)
FUEN szeminárium Pécsett
Az Európai Népcsoportok Föderális Uniója (FUEN) Német Kisebbségi Munkacsoportja 2004. október 28 - 31. között Pécsett, a Koch Valéria Kollégiumban (Mikes Kelemen u. 13.) tartja immár 14. szemináriumát. A munkacsoport a Német Szövetségi Belügyminisztérium kezdeményezésére 1991-ben jött létre Budapesten. A korábbi szemináriumokra Németországban (Bad Kissingen, illetve Sankelmark) került sor, ez lesz az első tanácskozás, melynek a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata meghívására Magyarország ad otthont. A szeminárium központi témája a német kisebbségek határokon átívelő regionális együttműködésének lehetőségei. A mintegy 20 országból érkező közel 50 résztvevő emellett látogatást tesz Himesházán és a Magyar Rádió pécsi regionális és nemzetiségi stúdiójában is. A FUEN -ről és a rendezvény tervezett programjáról a www.fuen.org honlapon találhatók részletes információk. (10. 26. - etnonet)
A NEKH műhelytanulmányt készített a nyelvhasználatról
Hétfőn délelőtt rendezte a NEKH azt a műhelybeszélgetést a Fővárosi Közgyűlés Dísztermében, amelyen a tavasszal indított felmérés tapasztalatait mutatták be. A Hivatal munkatársai által megszervezett empirikus adatgyűjtés célja az volt, hogy a kormányzat képet kapjon a nemzetiségek anyanyelvhasználati igényeiről és lehetőségeiről a közigazgatás, a kultúra és a hitélet területén. Mint Szabó Vilmos, a területet eddig felügyelő politikai államtitkár mondta, a feladatarányos finanszírozás és a kisebbségi törvény módosítása egyaránt támaszkodhat az eredményekre. Úgy vélte, "Jobb anyanyelven megélni a hétköznapokat", arról nem is szólva, mekkora előnyt jelenthet az unió más országaiban használt nyelvek ismerete. Az Országgyűlés Esélyegyenlőségi albizottságának elnöke, Németh Erika megerősítette az államtitkárnak azt a kijelentését, mely szerint a FIDESZ parlamenti frakciójának megváltozott álláspontja miatt megakadni látszik a kisebbségi törvény módosításának plenáris tárgyalása. (10. 25. - etnonet)
Héjj Attiláné magas lengyel kitüntetése
Október 14-én a Lengyel Köztársaság Nagykövetségén a lengyel parlament elnöke, Longin Pastusiak ünnepélyes keretek között átadta a Lengyel Köztársaság Elnöke, Aleksander Kwaniewski által adományozott "Krzyż Kawalerski Orderu Zasługi Rzeczypospolitej Polskiej" (A Lengyel Köztársaság Szolgálatáért Érdemrend Lovagkeresztje) kitüntetést. A magas kitüntetést Héjj Attiláné a magyarországi lengyelek közösségében a lengyel kultúra és a hagyományok ápolása területén, a lengyel anyanyelv megtartása érdekében végzett több évtizedes odaadó munkájával érdemelte ki. (10. 20. - XIII.kerületi Nemzetiségi Kerekasztal)
"Anyanyelv, egyház, nemzet - szlovák evangélikusok a Kárpát-medencében"
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem október 21-22 között kétnapos nemzetközi konferenciát rendez a fenti címmel. Az eseményen részt vesz a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke, Dr Szebik Imre, és a Szlovákiai Evangélikus Egyház püspöke, Dr. Július Filo. A konferencia ünnepélyes megnyitója október 21 -én délelőtt 9.30 -kor volt, a Pesti Evangélikus Gyülekezet Deák Ferenc téri termében. (10. 21. - etnonet)
Dr Göncz Kinga fogadta az országos elnököket
Csütörtök délután az Egészségügyi minisztérium Akadémia utcai épületének Tükör termében találkozott Dr göncz Kinga - ma még - Gyermek, ifjusági- és sportminiszter a tizenhárom magyarországi nemzetiség országos onkormányzatainak vezetőivel. Az elnökök közül többen ezt megelőzően a Szerb Országos Önkormányzatnál próbáltak egységes álláspontot kialakítani, illetve a Terror háza előtt aláírták a Népszava tiltakozó transzparensét. A megbeszélésen - ahol részt vett Szabó Vilmos politikai államtitkár és Heizer Antal, a NEKH elnöke is - a protokoláris bemutatkozásokon kívül a kisebbségi törvény módosításának esélyeiről és a 2005. évi költségvetés nemzetiségeket érintő számairól volt szó. Mint Jan Fuzik, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke lapunknak elmondta, a beterjesztett költségvetés legtöbb eleme az idei előirányzatot ismétli meg (ezek egy része a tavalyival, sőt, a tavaly előttivel azonos - a szerk.), s ezek lényeges módosítására a miniszter sem lát sok esélyt. Szabó Vilmos a törvénymódosítással kapcsolatban megerősítette azt a Népszabadságból ismert információt, hogy a négy parlamenti párt közül a Fidesz visszalépni látszik a nyár elején elfoglalt álláspontjától. (Amennyiben ez így van, úgy ez megerősíti egy "B" terv kidolgozásának sürgető szükségességét - a szerk.). A Kisebbségi Hivatal várhatóan egységesen kerül majd az új minisztériumba, felügyelete Mesterházy Attila dolga lesz. A költségvetés tárgyában a közeli napokban az országos elnökök újabb egyeztetést tartanak Hornungné Rauh Edittel, az EKH elnökhelyettesével. (10. 14. - etnonet)
Súlyosan elmarasztaló megállapítások a közszolgálati médiáról
Dr Kaltenbach Jenő kisebbségi biztos a sajtó képviselői előtt mutatta be annak a vizsgálatnak az eredményét, melyet a kisebbségi jogok érvényesüléséről készített munkatársaival a közszolgálati médiumok terén. Mint mondta, mióta kisebbségi műsorok készülnek, ilyen vizsgálat még nem volt, de a cél nem a pellengérre állítás, hanem a problémafeltárás és egy progresszív párbeszéd alapjainak lerakása volt. Megállapítja ugyanakkor azt is, hogy a közszolgálati médiumok rendszeresen megsértik a nemzetiségek autonómia jogait azzal, hogy későn, vagy nem érdemben egyeztetnek a képviseletükre hivatott szervekkel. Elégtelennek tekinthető az anyanyelvi tájékoztatás, a műsorkészítés személyi és tárgyi feltételrendszere, s az elkészült műsorok egy részét a megsemmisülés veszélye fenyegeti. Az ombudsman azt ajánlja a kormánynak, hogy vizsgálja felül a kisebbségi médiára vonatkozó jogi szabályozást, és dolgozzon ki az érintettekkel közösen egy korszerű és európai színvonalú koncepciót. A Jelentés (10. 12. - etnonet)
Nincs új baloldali egység az OCÖ -ben
Mint arról korábban hírt adtunk, Kolompár Orbán, az OCÖ vezetője a múlt csütörtökre meghívta az önkormányzatban képviselővel rendelkező frakciók vezetőit, hogy közösen áttekintsék a ciklusból hátralevő időszak feladatait, és újraosszák a felelősségi posztokat. A múlt heti tanácskozás azzal ért véget, hogy a meghívottak általában egyetértettek a kezdeményezéssel, de néhányan az egykor választást nyert DRK helyreállítását az OCÖ gazdálkodásának átvilágításához kötötték. Október 12 -én folytatódott az egyeztetés, de csupán fél sikerrel zárult, mivel a CSZOSZ és a Roma Polgárjogi Mozgalom továbbra is ragaszkodik egy átvilágításhoz, majd egy rendkívüli közgyűlés összehívásához, így nem fogadták el Kolompár Orbán javaslatát. Az MCF végül csak a CSZOSZ -ből kivált Új Roma Kerekasztal frakciójával kötött együttműködési megállapodást, aminek eredményeként - Kolompár közlése szerint - 32 fős, "kormányzóképes" többségük van az OCÖ -ben. (10. 12. - etnonet)
Stanislav Stankiewicz az IRU új elnöke
A lengyel Stanislav Stankiewicz lett a Nemzetközi Roma Unió (IRU) elnöke, aki ebben a funkcióban a csehországi Emila čukát váltotta fel. Stankiewiczet az IRU VI. kongresszusán választották meg az olaszországi Lancianoban. Alelnökök lettek Naděda Demeterová, Viktor Famulson és Normundus Rudevica. A Makedón Roma Televízió (BTR) igazgatója, Zoran Dimovot választották a szervezet főtitkárává. Az IRU parlament elnöke pedig újból Dragan Jevremovič lett. (10. 11. romea.cz - etnonet)
Pavel Nemec lett Göncz Kinga cseh partnere
Prága, 10.07. (ROMEA.CZ)
A nemzeti kisebbségek és az emberi jogok problémaköre Stanislav Gross kormányában október elsejétől Pavel Nemec miniszterelnök-helyetteshez, egyben igazságügyi miniszterhez tartozik. Nemecet a kormány a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának és a Nem-kormányzati Társadalmi Szervezetek Tanácsának elnökévé jelölte (ezek a Tanácsok a kormány konzultatív szervei - a szerk.). Petr Mares, az előző kormány miniszterelnök-helyettese, akihez az emberi jogi és kisebbségi kérdések tartoztak, funkciójából távozva úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett, emberi jogokra specializálódott teamnek Jaroslav Bureshez, vagy Pavel Nemechez kellene kerülni. Korábban olyan találgatások voltak, mely szerint ez a terület vagy Zdenek Skromahhoz, vagy magához a miniszterelnökhöz, Stanislav Gross-hoz fog tartozni. Tovább... (10. 9. romea.cz - etnonet)
Újjászerveződik a Demokratikus
Roma Koalíció?
Kolompár Orbán, az OCÖ vezetője október 7-én 10.00 órára egyeztetésre hívta az önkormányzatban tevékenykedő frakciók vezetőit, a Demokratikus Roma Koalíció szervezeteit. Meghívót kapott Borsos József, a Roma Polgárjogi Mozgalom, Dógi János, a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége, Hódosiné Bánhegyi Ildikó, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma és Kövesi Vilmos, a Független Kerekasztal frakcióvezetője.
Az egyeztetés tárgya az Országos Cigány Önkormányzat egységes arculatának kialakítása, tekintettel a Demokratikus Roma Koalíció választási ígéreteire, valamint a jelenlegi belpolitikai helyzetre, az OCÖ-n belüli feladatok elosztása a frakciók létszámának megfelelően és együttműködési megállapodások megvitatása (2005-2006 év munkaterv szempontjainak kialakítása). (10. 5. ocö - etnonet)
Miniszterjelöltek meghallgatása
Az Országgyűlés Emberi jogi bizottsága csütörtök este hallgatta meg Kiss Pétert, Göncz Kingát és Lamperth Mónikát, a Gyurcsány-kormány leendő minisztereit. Némi adminisztrációs hiba folytán Göncz Kinga meghallgatása nem lehetett teljes körű, mivel a bizottságnak megküldött átiratban mint gyermek- ifjusági és sportminiszter szerepelt. Az Emberi jogi bizottság - kormánypárti szavazataival - mindhárom jelölt esetében támogatta a miniszteri kinevezést. (Részletek a parlamenti figyelőben) Ugyancsak a tegnapi napon tartotta ülését a MNEKK kuratóriuma és a Nemzetiségi Kulturális Tanács a NKÖM -ben. Az előbbin a Számvevőszéki jelentés és egyedi kérések elbírálása volt napirenden, mígy az utóbbiban a jövő évi költségvetés várható alakulása, a NKA felosztása szerepelt. (10. 1. etnonet)
Korábbi etnonet hírek:
|
|