szerezhető.
Szentendrén véget ért a XII. nemzetközi alkotótábor
A szentendrei Szerb Klubban augusztus 21-én este az elkészült művek kiállításával zárta kapuit az immár tizenkettedik alkalommal megrendezett festőkolónia. A két hét során mintegy negyven
értékes alkotás született a különböző irányzatokat képviselő művészek munkája eredményeként. A különböző kultúrák találkozása, kölcsönhatása, kölcsönös megértése, a kapcsolatok ápolása és fejlesztése a fő célja ennek az egyedülálló kezdeményezésnek, amely egyfajta kulturális és művészeti hidat képez Magyarország, Szerbia-Montenegró és az Európai Unió között. A művészeket köszöntötte Miakich Gábor, Szentendre polgármestere is, és jelen volt Szerbia-Montenegro és az Orosz Föderáció budapesti képviselete is. Az idei művésztelep fő újdonsága, az EU bővítéséhez kapcsolódóan is, az alkotógárda nemzetközi bővítése szlovéniai művészek meghívásával, ami a szervezők szándéka szerint csak az első lépés egy még sokszínűbb csapat létrejöttéhez.
A záró kiállításon résztvevő művészek:
Magyarországról: Krajcsovics Éva, Szentgyörgyi József, Varga Amár László
Szerbiából: Dušan Otašević, Kosta Bunuševac, Veljko Mihajlović, Mihailo Petković, Jelena Šalinić, Nadežda Đukanović, Milan Paradinović
Szlovéniából: Izidor Jalovec, Antea Arizanović
A magyarországi szerb közösségből: Goran Dimić, Milan Đurić, Nikola Hajnal.
galéria 1 galéria 2 (fotók: etnonet)
Rábavidéki Szlovének Találkozója Felsőszölnökön
Augusztus 21-22 között az Országos Szlovén Önkormányzat negyedik alkalommal rendezi meg a Rábavidéki Szlovének Találkozóját Felsőszölnökön. A programban népdalkörök fellépése, filmvetítés, esti bál, mise és további kulturális események szerepelnek. A részletes program szlovén és magyar nyelven.
A Szentendrei Művésztelep tizenkettedik alkalommal nyitotta meg kapuit
Az alkotótábort hétfő este Lásztity Péro, a Zuglói Szerb Önkormányzat elnöke, főszervező, Vlado Paradinovity, a belgrádi Pero Galéria vezetője és Radványi G. Levente, Szentendre alpolgármestere nyitotta meg a Szentendrei Szerb Klubban (Szentendre, Paprikabíró u. 12.), ahol a szerb és a szlovén külképviselet nagyköveti, illetve kulturális attasé szintjén képviseltette magát. A magyarországi, szerbiai és szlovéniai alkotók kéthetes közös műhelymunkája maradandó értékű művekkel gazdagítja Magyarország, a magyarországi szerbség és egyben az Európai Unió kulturális életét. A különböző kultúrák találkozása, kölcsönös megértése, kölcsönhatása, a kapcsolatok fejlesztése a fő célja ennek az egyedülálló kezdeményezésnek, amely egyfajta „művészeti és kulturális hidat” képez
Magyarország, Szerbia-Montenegró és az Európai Unió között. Az idei művésztelep fő újdonsága, az Európai Únió májusi kibővítésének kapcsán, az alkotógárda nemzetközi bővítése, amely a szervezők tervei szerint csak az első lépés egy további, még sokszínűbb csapat létrejöttéhez. Az eddigi szerbiai és magyarországi résztvevők mellett, idén szlovén művészek is csatlakoznak a társaság tagjai közé. A nyári művésztelep alkalmával augusztus 18 -án 16 órakor kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül a nemzetközi regionális képzőművészeti együttműködésről, végül az idei alkotótábor augusztus 21 -én este hat órakor az elkészült művekből összeállított kiállítással zárul. (08. 09.)
Festőtábor Szentendre 2000.
galéria 1 galéria 2 galéria 3
Festőtábor Szentendre 2001.
galéria 1 galéria 2 galéria 3
Festőtábor Szentendre 2002.
galéria
Korábbi kulturális hírek