Lázárevics Sztefán emléktáblája egykori budai házának falánLazarevics Sztefán (István) fejedelem (1377-1427) a rigómezei csatában (1389) életét vesztett Lázár szerb fejedelem idősebbik fia. A tragikus ütközet idején fiatalkorú volt, így anyja Milica fejedelm asszony irányította a török függőségbe került országot 1395-ig. Lazarevics István a későközépkori szerb állam legjelentősebb uralkodója. Török vazallusként részt vett a híres angórai csatában (1402) a tatárok ellen, amely időlegesen meggyengítette a kialakulóban levő Török Birodalmat.

Ezt kihasználva a fejedelem felvette a "despota" titulust, melyet a bizánci császár adományozott neki (1402), s amely a császáré után a legtekintélyesebb volt Bizáncban, de ugyanakkor nyugathoz kötötte Szerbia hajóját, szövetségre lépve Zsigmond királlyal (1403/4, 1411), akitől nemcsak mintegy 50 települést, várat, bányát kapott birtokba Magyarországon, hanem megkapta Belgrád városát, amely ekkor vált először Szerbia fővárosává. Rendszeresen vendégeskedett Budán, ahol palotája is volt.

Részt vett Zsigmond husziták elleni hadjárataiban. Szerbiát rövid idő alatt egyesítette ("minden szerbek, a Duna-mellék és a Tengermellék ura" titulust viselte) és felvirágoztatta gazdaságát, modernizálta az államot, központosította a hatalmat. Különös figyelmet szentelt a kultúrának, tudományoknak, s maga is foglalkozott fordítással, irodalmi tevékenységgel (különösen ismertek "A szeretet szava" c. költeménye és a rigómezei csata helyén felállított emlékoszlopra vésett költői ihletésű felirata). Lazarevics István személye és Zsigmonddal kötött szerződései különös jelentőséggel bírnak a szerb-magyar kapcsolatok, együttműködés története szempontjából, melyhez az utókor mindig pozitív példaként nyúl vissza.