logo head
2010. 09. 08. 17:52 - szerda  

 

Linkajánló
romani
Fuhl Imre sajtóválogatása


barátság

MULTIKULTI BUDAPESTEN
Nemzetiségi kultúrák a 135 éve egyesített Fővárosban
A fenti címmel áprilisban sorra mutatkoztak be Újbuda kisebbségi önkormányzatai, a Fővárosi Önkormányzatok szervezésében és támogatásával. Így bemutatkozott a világhírű bolgár Martenica Együttes, a kiváló szerb Tabán és a horvát Tamburica Táncegyüttes, a közkedvelt görög „zeys és barátai” zenei formáció, képzőművészeti kiállítások, irodalmi felolvasások, kultúrtörténeti és történelmi előadások tették teljessé a képet.



Április 16-án, Német Művészek Budapesten címmel a VUdAK, a Magyarországi Német Írók és Képzőművészek Szövetsége mutatkozott be a Budapesti Művelődési Központban. Schuth János elnök az 1992-ben alakult VUdAK költőit és íróit mutatta be, akik németül és magyarul olvasták fel verseiket, kisprózáikat, így Korb Angéla, Nelu Bradean Ebinger, Koloman Brenner és Valentin István.

A felolvasást követően a BMK-Galériában dr. Matits Ferenc művészettörténész nyitotta meg a Képzőművészeti Szekció tagjainak kiállítását. Néhány név a kiállító művészek közül: Bartl József, Budahelyi Tibor, Frömmel Gyula, Forster Jakab, Hajdú László, Huber András, Jovián György, Karsch Manfred, König Róbert, Matzon Ákos, Volker Schwarz, Szily Géza, Wagner János.













Bajtai László felvételei

Bővebb információk: www.bmknet.hu
vissza az oldal tetejére - a kategória további hírei - főoldal
Aktuális szám
Törvény-dosszié:
Hírek az EU-ból
Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ
ÖKOEK
PaThália
etnonet
etnonet
ujbuda
arany10
A szegedi Nemzetiségek Háza
A kisebbségi nyelvek támogatói