logo head
2010. 09. 08. 16:54 - szerda  

 

Linkajánló
romani
Fuhl Imre sajtóválogatása


barátság



Pályázat a Premio ProArte Díjra
A Circuito ProArte pályázatot hirdet a 2010-es Premio ProArte Nemzetközi Díj odaítélésére kreatív, kulturális projekteken dolgozó fiataloknak. Az elismerés célja, hogy a helyi, nemzeti és nemzetközi gazdaságokat támogató kezdeményezéseket ösztönözze. A ProArte Díj 2010 nemzetközi szekciójának meghívottja Magyarország.
Részletek >>>
Megváltozott az NCA számlaszáma
Tájékoztatjuk az NCA pályázatokon nyertes szervezeteket, hogy a kormányzati struktúraváltással összefüggésben megváltozott az NCA számlaszáma
Részletek >>>
FELHVÁS
Tisztelt Civil Kollégák! Az elmúlt évtizedek a civil társadalom számára rendkívül sok változást hoztak az alapítványok, társadalmi szervezetek világában. Ezen változások olykor pozitív, néha pedig negatív hatást gyakoroltak a szektorra. Összességében ugyanakkor elmondható, hogy rendkívül terjedelmes az a joganyag, amely a szervezetek működését, működtetését meghatározza.
Részletek >>>
LÁSS VILÁGOT, FOGADJ EGY DIÁKOT!
A Youth For Understanding (YFU) egy nonprofit, nemzetközi diákcsere szervezet. Célkitűzésünk, hogy fogadó családoknál eltöltött programokon keresztül ösztönözzük más nemzetek megismerését, a kulturális különbözőségek tiszteletét, valamint elősegítsük a résztvevők személyiségének fejlődését.
Részletek >>>
Választás - 2010
A négy évvel korábbinál harmincezerrel többen vetették fel magukat a kisebbségi választói jegyzékbe: amíg 2006-ban 199.789-en szerepeltek a jegyzékben, addig az idei választásra a július 15-i határidőig 227.838-an jelentkeztek az Országos Választási Iroda (OVI adatai alapján.
Részletek >>>
Sajtóközlemény
A Közigazgatási és Igazságügy Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága Szászfalvi László államtitkár vezetésével társadalmi párbeszédet kezdeményez a többség és kisebbség harmonikus együttélése során megvalósítható, a kisebbségek kultúrájának, anyanyelvének megőrzését és fejlesztését biztosító jogszabályi keretek továbbfejlesztése érdekében. A minisztérium augusztus 31-ig várja a civil és érdekképviseleti szervezetek véleményét, javaslatait.
Részletek >>>
Kisebbségi önkormányzati képviselők választása
Sólyom László köztársasági elnök október 3-ára tűzte ki az önkormányzati választást, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanezen a napon lesz a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választása is.
Részletek >>>
FELHÍVÁS A MAGYARORSZÁGI NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGÉÉRT DÍJ JELÖLÉSÉRE!
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek számára díjat alapított kulturális tevékenységük elismeréséért
Részletek >>>
KÉTNYELVŰ GYERMEKCENTRUM
Június végén megnyitja kapuját a KÉTNYELVŰ GYERMEKCENTRUM,
Budakeszi Erkel u. 1.
Részletek >>>
Kegyeleti emlékpark Dunaharasztin: összefogás a múlt emlékére - a jelenben, a jövőért
Városunkban 2005-ben a régi falusi temető felszámolása után egy kegyeleti emlékpark létesült, melynek során az ott talált rossz állapotú sírkövekből néhányat felállítottak, a többit elszállították a mostani temető szélére, ahol jó néhány kő a sírkő tolvajok martalékává vált. Közben a kegyeli parkban felállított márványkövek is a vandál pusztítások következtében Töredezni kezdtek.
Részletek >>>
Furmann Imre (1951-2010) emlékezete
Aki ismerte, mind megrendülten vette tudomásul a megváltoztathatatlant: május 26-án, türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után, 59 éves korában elhunyt dr. Furmann Imre. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökhelyettese, a Másság Alapítvány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda létrehozója, s első igazgatója volt. Ennyi idő múltán sem könnyű megszólalni azoknak, akiket kitüntető közelségébe engedett. Mindannyiunknak kisebb-súlyosabb tartozásai voltak, maradtak vele szemben. Ki nem mondott köszönetek, elmaradt beszélgetések, halasztgatott látogatások nyomják most már örökre a lelkiismeretünket.
Részletek >>>
Elhunyt Furmann Imre, az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) elnökhelyettese
- tudatta az EBH csütörtökön az MTI-vel. Az emberi jogok rendíthetetlen harcosát, közéleti személyiséget, aki költőként is ismert volt, szerdán, életének 59. évében, hosszú, türelemmel viselt betegség után érte a halál. Furmann Imrét az Egyenlő Bánásmód Hatósága saját halottjának tekinti. Temetése június 2-án, 11 órakor lesz a miskolci Szentpéteri-kapui temetőben.
Részletek >>>
Pályázat
A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány kuratóriuma által 2010. május 27-én az anyanyelvű vagy kétnyelvű kiadói tevékenység és a közgyűjtemény anyanyelvű állományának gyarapítása téma-körökban pályázatot írt ki.
Részletek >>>
Élénk partnervárosi kapcsolatok Újbuda és Stuttgart Bad Cannstatt között
Egy hetes, programokban gazdag budapesti tartózkodás után búcsúzott a Johannes Kepler Gimnázium diákcsoportja
Részletek >>>
MNEKK PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a 2010. évi „Egyházi szervezetek hitéleti táborai és programjai” támogatására
Részletek >>>
FELHÍVÁS - Rendészeti pályára irányító tábor cigány származású tanulók részére
Az Önkormányzati Minisztérium Civilkapcsolati és Esélyegyenlőségi Osztálya az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal, valamint az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesülettel együttműködve - pályára irányító tábort szervez azoknak a cigány származású fiataloknak, akik a rendvédelmi vagy rendészeti (tűzoltóság, katasztrófa-elhárítás, rendőrség, büntetés-végrehajtás) szerveknél szeretnének elhelyezkedni.
Részletek >>>
Alkotói pályázatok
A Mátrix Közhasznú Alapítvány és az Orpheus Állatvédő Egyesület által szervezett alkotói pályázatokról szeretnénk tájékoztatni Önöket!
Részletek >>>
Láttasd magad és lépj előre!
Kommunikációs képzés civil szervezeteknek 2010. április 9-10. és 16-17.
Részletek >>>
Két Országgyűlési határozat
A jogszabályok kivonata
Részletek >>>
Ifjúsági demokrácia díj
Idén osztja ki második alkalommal a német politikai képzés szövetségi központja a bonni nemzetközi demokrácia díj ifjúsági kategóriájaként az ifjúsági demokrácia díjat.
Részletek >>>
Könyv
Megjelent Dr. Zsilák Mária A magyarországi szlovákok népi gyógyászata című könyve!
Részletek >>>
2010. évi pályázati felhívás
Megjelentek a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány kuratóriuma által 2010. február 4-én kiírt pályázatok!
Részletek >>>
Elítélték az etnobizniszt
Precedens értékű polgári pert nyert meg jogerősen etnobiznisz ügyben a Fővárosi Román Önkormányzattal szemben Iova Éva, a Foaia Romaneasca című hetilap vezetője.
Részletek >>>
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – JELENTKEZÉS
XIV. Országos Roma Filmakadémia
Részletek >>>
Konferencia a kisebbségi intézmények működési tapasztalatairól
A kisebbségi önkormányzati intézmények harmadik országos konferenciáját szervezte meg 2010. január 20-án a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága.
Részletek >>>
Ösztöndíj
...németül kiválóan beszélő fiatal újságíróknak
Részletek >>>
Pályázat
A Német Nagykövetség pályázati kiírása ifjúságvédelemmel és szociális munkával foglalkozó szakemberek részére!
Részletek >>>
A 2009. évi Kisebbségekért Díj Hazai Kisebbségekért Tagozata kitüntetettjei
A Kisebbségek Napja alkalmából 2009. december 18-án a Parlament kupolacsarnokában tartott ünnepség keretében átadták az idei évi Kisebbségekért Díjakat. A rangos állami elismerésben a hazai kisebbségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződés területén példaértékű tevékenységet végző személyek és szervezetek részesültek. A Kisebbségekért Díjat a Magyar Köztársaság elnöke, Sólyom László és az Országgyűlés elnöke, Katona Béla jelenlétében, a miniszterelnök képviseletében Kiss Péter, társadalompolitikai miniszter adta át.
Részletek >>>
Pályázati felhívás!
Kulturális menedzserek Közép- és Kelet-Európából 2010/11 - A Robert Bosch Stiftung Alapítvány a vállalatokhoz kötődő nagy alapítványok egyike Németországban. Az Alapítvány kizárólag közhasznú tevékenységet folytat.
Részletek >>>
Kisebbségi civil szervezetek 2010. évi parlamenti költségvetési támogatása
A Magyar Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága közzétette a nemzeti és etnikai kisebbségi civil szervezetek 2009. évi működési támogatását szolgáló pályázatát. A kisebbségi egyesületek 2010. évi működési költségei támogatására a központi költségvetésben 110 millió Ft-os áll rendelkezésre. A pályázat benyújtási határideje korábban van, mint a megelőző években.
Részletek >>>
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A MAGYAR TELEVÍZIÓ KISEBBSÉGI MŰSORAIVAL KAPCSOLATOS FEJLEMÉNYEKRŐL
Részletek >>>
MEGHÍVÓ
A MAGYAR MŰVELŐDÉSI INTÉZET ÉS KÉPZŐMŰVÉSZETI LEKTORÁTUS TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT, KEDVES CSALÁDJÁT ÉS BARÁTAIT KISEBBSÉGEK NAPI RENDEZVÉNYÉRE
Részletek >>>
Minőségi élet 60 felett - Újbudán
2008. október 1.-én indítottuk útjára az Újbuda 60+ programot. Önkormányzatként olyan úttörő vállalkozásba kezdtünk, amely nem kötelező önkormányzati feladat, olyan szolgáltatásokat szerettünk volna nyújtani a 60 év feletti korosztálynak, amelyek közül eddig sok nem is létezett Magyarországon...
Részletek >>>
FELHÍVÁS
Roma újságíró-gyakornoki program — 2009/2010
Jelentkezési határidő: 2009. december 14. (hétfő)
Részletek >>>
Junge Talente
A Fővárosi Német Önkormányzat 2009. december 7-én, dlután 4 órakor rendezi meg hagyományos év végi Adventi műsorát, Ifjú tehetségek Budapesten/Junge Talente in Budapest címmel. V. Akadémia u. 1. I. emeleti színházterem.
Részletek >>>
Rendhagyó irodalomóra
Fretyánné Kozma Éva igazgató, Grundschule in Gazdagrét, Arnold Krisztina mecseknádasdi költő, és Leffler Judit némettanárnő
Részletek >>>
Budapestért Díj
Budapestért Díjat kapott a Budapesti Művelődési Központ a Főváros Napja alkalmából.
Részletek >>>
Indul a VI. Magyarországi Nemzetiségi Filmszemle!
A nemzetiségi filmes versenyre A filmfesztiválra a 2008. január 1. után készült alkotásokkal 2009. december 1-ig lehet jelentkezni..
Részletek >>>
A Németországi Szintik és Romák Központi Tanácsának állásfoglalása a magyarországi romák helyzetével kapcsolatban
A Németországi Szintik és Romák Központi Tanácsának delegációja 2009. október 26-28. között Magyarországra látogatott. Az utazás oka a rasszista indíttatásból elkövetett gyilkosságsorozat, amelynek az elmúlt hónapokban a roma kisebbség hat tagja esett áldozatul.
Részletek >>>
Országgyűlés előtt a kisebbségek helyzetéről szóló kormánybeszámoló
A Kormány nevében a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter 2009. október 2-án az Országgyűlés részére J/10808. számon benyújtotta a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámolót, amely a hazai kisebbségek helyzetében bekövetkezett változásokat mutatja be a 2007. február és 2009. február közötti időszakban.
Részletek >>>
Konferencia
Konferencia a magyar és szlovák múltértelmezésről
Részletek >>>
Figyelem!
Tájékoztatjuk a Budapesten élő roma közép - és felsőoktatásban tanuló diákokat, hogy a pályázati határidőt meghosszabbítottuk.
Részletek >>>
Felhívás Kisebbségekért Díj jelölésre
A 2009. évi Kisebbségekért Díj Hazai Kisebbségekért Tagozatára 2009. október 20-ig fogad el jelölést a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága.
Részletek >>>
Ruszin szokás szerint főztek szilvalekvárt a komlóskai gyerekek…
Komlóskán még ma is élő hagyomány a rézüstben, szabad tűzön való őszi szilvalekvár főzés. Az igazi, amelyik sűrű és fekete, amit alig lehet kenni.
Részletek >>>
Átadták a Külügyminisztérium idei Lánchíd-díjait
Budapest, 2009. szeptember 3., csütörtök (MTI) - A Külügyminisztérium idei, a Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért kitüntetéseit - más néven Lánchíd-díjait...
Részletek >>>
S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y
Minden alapot nélkülöz az a sajtóértesülés, amely szerint 2010-től megszűnnének a négynapos hétvégék. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium nem tervez olyan rendeletet, amely tiltaná az ünnepek körüli munkanap áthelyezést.
Részletek >>>
Eurobarometer
„A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen.” kampánnyal kapcsolatos legújabb euro-barométer felmérések
Részletek >>>
Gratulálunk!
Kisebbségekért Díjat kapott Goldschmied József az Égtájak Iroda programigazgatója
Részletek >>>
Együtt - egymásért
Az elmúlt időszakban sokak részéről elhangzott az a megállapítás, amely szerint a civil társadalom és ezzel együtt a civil szervezetek intenzív jelenléte hiányzik közéletünkből. Ezen kíván változtatni a Pethő Tünde által vezetett Együtt Közösségeinkért Közhasznú Egyesület és társult civil szervezetek által felvállalt kezdeményezés, amelynek elszánt tevékenységébe nemrégiben volt szerencsém betekinteni.
Részletek >>>
Figyelem! Ösztöndíj pályázati felhívás roma fiataloknak!
A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház évek óta működteti ösztöndíjrendszerét, melynek keretében Budapesten állandó lakcímmel rendelkező, közép, illetve felsőfokú intézményben tanuló roma fiatalok kapnak támogatást tanulmányaik elvégzéséhez.
Részletek >>>
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közleménye
Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára részt vesz a Kislétán meggyilkolt roma asszony temetésén.
Részletek >>>
Figyelem! Kulturális esélyegyenlőségi célú pályázatot írt ki Budapest Főváros Önkormányzata
Kulturális esélyegyenlőségi célú bizottsági keret 2009. évi pályázata
Részletek >>>
Kitüntetés
Varró Szilvia újságírót tüntette ki az idén a Justitia Regnorum Fundamentum-díjjal Dr. Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.
Részletek >>>
Magyarországi Nemzeti és Etnika Kisebbségek Fóruma
A Magyarországi Nemzeti és Etnika Kisebbségek Fóruma 2009. június 5-én tartotta első munkaülését, melyen elfogadta a 2009. év II. félévének munkatervét, valamint elkészítette és elfogadásra javasolta a 2011. évi népszámlálással kapcsolatos törvénytervezetét a Központi Statisztikai Hivatal és a Kormány számára.
Részletek >>>
„A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen” Újságírói Díj
A hátrányos megkülönböztetéssel és a társadalmi sokszínűség bemutatásával kapcsolatos pályázatot hirdet az Európai Bizottság
Részletek >>>
Szlovákoktatás Magyarországon
A kisebbségi oktatás szlovák–magyar viszonylata az utóbbi időkben a szlovákiai magyar kisebbség hon- és népismereti tankönyveiből kimaradt magyar helységnevek kapcsán került a figyelem fókuszába...
Részletek >>>
Tábor
A Baláca, Római kori Villagazdaság és Romkertben 2009. július 20-24-ig tervezett /Élet az ókori Pannóniában/ címmel meghirdetett történelmi tábort és programját ajánljuk az iskolák figyelmébe!
Részletek >>>
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Az Országos Idegennyelvű Könyvtár (Budapest, V., Molnár u. 5.) idén is meghirdeti műfordításpályázatát
Részletek >>>
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus új pályázatokat írt ki
FELHÍVÁS A MAGYARORSZÁGI NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGÉÉRT DÍJ JELÖLÉSÉRE

Fotópályázat - 2010
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus harmadik alkalommal hirdeti meg nemzetiségi fotópályázatát "Nemzetiségeink múltja és jelene" címmel.
Részletek >>>
Emlékezés Belgiumra, Hollandiára
A két világháború között, de még 1956 után is, belga és holland családok magyar gyermekeket fogadtak be, hogy segítsék az akkor gazdasági válságban lévő Magyarországot...
Részletek >>>
Hagyatékmentő Program 2009 és eMagyarul - tíz nyelven!
Sajtótájékoztató és könyvbemutató a Miniszterelnöki Hivatalban.
Részletek >>>
FELHÍVÁS
„Az Év Mentora Díj és Pedagógusfesztivál” program az utóbbi idők legnagyobb civil kezdeményezésévé válhat, ha minél többen megismerik és csatlakoznak hozzá.
Részletek >>>
Az Eötvös Károly Intézet közleménye a Holocaust-tagadásról
Az Eötvös Károly Intézet közleménye a Holocaust-tagadásról és azon álláspontról, amely szerint ezt büntetni kellene
Részletek >>>
A káosz vigasza
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenárison, április 25-én mutatta be a Jelenkor Kiadó a kortárs horvát költők kötetét „A káosz vigasza” címmel.
Részletek >>>
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Az „Eötvös József” Cigány – Magyar Pedagógiai Társaság pályázatot ír ki a XIII. Országos Roma Filmakadémián való részvételre.
Részletek >>>
Parlamenti különóra középiskolásoknak
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke "Parlamenti különóra" címmel, havi rendszerességgel nyílt napot hirdetett végzős középiskolás diákoknak.
Részletek >>>
XV. Nemzetközi Irányító Bizottsági ülés
Tiltakozás az Európában megerősödött szélsőséges megnyilvánulások és politikai provokáció ellen
Részletek >>>
BEINDÍTÓ - Fővárosi gyakornoki ösztöndíj pályakezdő roma fiataloknak
2009 januárjában "Fővárosi roma gyakornoki ösztöndíj" projekt indult el az EGT, a Norvég Finanszírozási Mechanizmus, és a Fővárosi Önkormányzat támogatásával. A BUDAPEST ESÉLY és partnerei által megvalósított "BEINDÍTÓ" projekt átfogó célja a tanult roma fiatalok életpályájának elindítása a közszolgálatban. A projekt során 35 roma fiatal kap esélyt a Fővárosi Önkormányzat befogadó szemléletű, támogatott intézményrendszerében szakmai tapasztalatszerzésre. Célunk az is, hogy a projektben részt vevő roma fiatalok a munkatapasztalat szerzés ideje alatt olyan új gyakorlatokat tervezzenek meg az őket segítő patrónusukkal, amelyek segítik a romák jobb hozzáférését a közszolgáltatásokhoz.
Részletek >>>
A Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára, Gémesi Ferenc sajtóközleménye
Sajnálattal értesültem a sajtóból arról az újabb, a szlovákokat gyalázó feliratról, amely ezúttal Budapesten, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége irodai postaládáján jelent meg. Az eset annál is megdöbbentőbb, mivel – ahogyan a magyar sajtó arról részletesen hírt adott – a Szövetség az elmúlt hét péntekén ünnepelte alakulásának 60. évfordulóját.
Részletek >>>
Emberi jogi bizottság pályázata
Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil-és vallásügyi bizottsága 2008. december 10-én elfogadta a nemzetiségi civil szervezeteknek szóló pályázati kiírást. Az anyag letölthető a www.nemzetpolitika.gov.hu honlapról hazai kisebbségek menüpontból, a bizottság honlapjáról (www.parlament.hu bizottságok menü, bizottságok saját honlapjai almenü). Pályázati határidő: 2009. február 13.
Részletek >>>
Karácsonyi ajándék – négy községnek
Az Országos Önkormányzat székhelyén, Budapesten, a Júlia utcában vették át Heinek Ottótól, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnökétől és Dr. Józan Jilling Mihálytól, a Szociális Bizottság elnökétől 2008. december 20-án Mecseknádasd, Bóly, Hőgyész és Jánossomorja polgármesterei és háziorvosai a Németországból érkezett, korszerű életmentő műszereket.
Részletek >>>
Óvónénik a partnervárosból
November 21-27-ig két óvónő viszonozta a júniusban Stuttgart Bad Cannstattban járt Szigetiné Ivanov Éva (Gazdagréti Szivárvány Óvoda) és Szepesi Tiborné (Kelenvölgyi Óvoda) német nemzetiségi óvónők látogatását.
Részletek >>>
A digitális analfabetizmus mentén szakadhat a magyar társadalom
A jövőben az Európai Uniónak és benne Magyarországának szembe kell néznie az elektronikus alkalmazásokat kezelni nem tudó, úgynevezett digitális analfabéták tömegének leszakadásával - számtalan izgalmas téma között ez is kiderült a hetedik „E-Magyarország, e-kormányzat” konferencián.
Részletek >>>
Megalakult a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Szövetsége
A jövő év elején reményeink szerint immár hetedszer jöhet létre az ARCUSFEST, a nemzetiségi színházak találkozója. E találkozók minden évben nemcsak rálátást biztosítanak a nemzetiségek elért színházi eredményeire, hanem alkalmat nyújtanak a közös gondok kimondására, a célok megfogalmazására is.
Részletek >>>
KÖZLEMÉNY
Az Országos Szlovák Önkormányzat mély megdöbbenéssel kíséri figyelemmel a magyar-szlovák viszony ismételt kiéleződésének eseményeit. A magyarországi szlovákság a jószomszédi kapcsolatokban érdekelt, azok elkötelezett építője.
Részletek >>>
Kisebbségi Önkormányzatok figyelmébe ajánljuk
Részletek >>>
Megalakul a POLIS Nemzetközi Kultúrális Egyesület, melyre mindenkit szeretettel várunk!
Részletek >>>
Párizs – New York -transzkontinentális expedíció 2009
Széndioxid-semleges földmegkerülés szárazföldi úton
Részletek >>>
Bibliothek.hu - a Magyarországi Németek Könyvtára új weboldala
Új honlap, új tervek, új távlatok.
Az Ungarndeutsche Bibliothek, azaz a Magyarországi Németek Könyvtára bemutatja új honlapját, és ezzel megkezdi hosszú távú modernizációs terveinek megvalósítását is.
Részletek >>>
KÖZLEMÉNY
Az Európai Bizottság kihirdette a 2006-2010 közötti időszakra szóló ütemtervét, amely a nemek egyenlőségével kapcsolatos uniós intézkedések hat prioritási területét vázolja fel. Magyarország az Unió egyetlen olyan tagországa, amely az Ütemterv megvalósítását – amelyet az uniós szakzsargon Roadmap-nek nevez – teljes mértékben felvállalta.
Részletek >>>
Felhívás Kisebbségekért Díj jelölésre
A Kisebbségek Napjáról (december 18.) történő megemlékezés egyik kiemelt eseményeként kerül sor a Kisebbségekért Díj - Hazai Kisebbségekért Tagozata – átadására a hazai kisebbségek érdekében...
Részletek >>>
Pályázat a Somogy folyóirat főszerkesztői posztjának betöltésére
A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság pályázatot ír ki a Somogy folyóirat főszerkesztői posztjának betöltésére az alábbi feltételekkel.
Részletek >>>
TEMPLOMFELÚJÍTÁS 100% támogatással
5000 fő alatti magyarországi kistelepüléseken a tervek szerint október 15-től lesz igényelhető 100% vissza nem térítendő európai uniós támogatás egyházi jogi személyeknek.
Részletek >>>
Megjelent a Barátság magazin legújabb száma
Címlapunkon: Józsa Judit: Erdély címû alkotása. Ez a Magazin XV. évfolyam negyedik száma.
Részletek >>>
A Robert Bosch Alapítvány legújabb kiírása fiataloknak!
"Olyan magyarországi, bulgáriai, csehországi, lengyelországi, romániai és szlovákiai vezetőjelölteket támogatunk, akik tenniakarásukkal a Good Governance – Jó kormányzás jegyében elő szeretnének mozdítani valamit a közigazgatás terén."
Részletek >>>
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közleménye:
Stockholmban Rauh Edit, az SZMM szakállamtitkára, a magyar delegáció vezetője, aláírta a „Vessünk véget a gyermekek testi fenyítésének!” című dokumentumot.
Részletek >>>
Pilisszentkereszten épül a Pilisi Szlovák Regionális Központ - 160 millió Ft-ból Sajtótájékoztató a MEH-ben
Magyar-szlovák kormányfinanszírozásban épülhet
Részletek >>>
Fogadj el NYITOTT KAPU
A "Fogadj el" Alapítvány és a Szajki Német Kisebbségi Önkormányzat vár minden érdeklődőt augusztus 30-án NYITOTT KAPU rendezvényére
Részletek >>>
Megjelent az Útravaló ösztöndíjprogram új pályázata
Megjelent az Útravaló ösztöndíj program új pályázati kiírása - jelentette be Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.
Részletek >>>
MTV Ősz: Megújuló közéleti műsorok
Új esélyegyenlőségi magazin indul
Részletek >>>
Az ifa kiírása
Az ifa (Institut für Auslandsbeziehungen/Külföldi Kapcsolatok Intézete) a lengyelországi Lubovitzban "németül írni, 2008" mottóval nemzetközi műhelyprogramot írt ki németül tudó egyetemistáknak, kisebbségi önkormányzati képviselőknek és minden érdeklődőnek. Jelentkezés augusztus
18-áig.
Részletek >>>
Napfogyatkozás
Augusztus 1-én, délelőtt napfogyatkozás volt. A napfogyatkozáshoz mindenféle babona, hiedelem fűződik. Ebből állított össze egy csokorra valót Frankovics György, Pécsett élő néprajzkutató.
Részletek >>>
Szlovén és horvát ajkú munkatársakat keresünk akár azonnali kezdéssel
Cégünk, a Teleperformance Hungary a világ legnagyobb többnyelvű kihelyezett CRM és Contact Center szolgáltatójának leányvállalata. Budapesti telephelyű contact centerünkbe keresünk ügyfélszolgálati munkavégzésre szlovénul, horvátul beszélő munkatársakat azonnali kezdésre.
Részletek >>>
Bajai Halászlé Fesztivál
A Bajai Halászlé Fesztiválon, július 12-én, 2000 bográcsban főtt a halászlé. Óbudáról a Braunhaxler Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület is 2 bográccsal indult, és nagyon jól szerepelt. Főszakács Tauner Tibor ügyvezető elnök, míg a főkóstoló Fehérvári József a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke volt. Az Óbuda Sportegyesület "rabszol-gálya" hajóján utaztak Óbudától-Bajáig.
Részletek >>>
Ösztöndíjpályázat
A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház évek óta működteti ösztöndíjrendszerét, melynek keretében Budapesten állandó lakcímmel rendelkező, közép, illetve felsőfokú intézményben tanuló roma fiatalok kapnak támogatást tanulmányaik elvégzéséhez.
Részletek >>>
kép Új uniós projekt a nyelvi sokszínűség erősítésére
2008. június 11-én Brüsszelben ünnepélyesen útjára indították a nyelvi sokszínűség előmozdítására létrehozott hálózatot (Network to Promote Linguistic Diversity, NPLD). A hálózatot Európa kevésbé használt nyelveinek erősítésére és fejlesztésére épült ki. A 2010-ig tartó projekt, együttműködés támogatására az Európai Unió mintegy félmillió eurót biztosít.
Részletek >>>
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Roma Integráció Évtizede Program Nemzetközi Irányító Bizottság XIII. ülése Budapest, 2008. június 24-25.
Részletek >>>
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közleménye. segély helyett munkát!
KÖZLEMÉNY
Részletek >>>
A kisebbségi ombudsman, Dr. Kállai Ernő vizsgálatának eredménye Monokon
Jelentés a szociális ellátásokat szigorító egyes helyi önkormányzati rendeletek kisebbségi jogi szempontú vizsgálatáról (a „monoki modell”)
Részletek >>>
A szekszárdi Német Színház fennállásának 25. évfordulóján drámapályázatot ír ki
A Magyarországi Német Színház pályázatot hirdet a magyarországi németek történetét feldolgozó színpadi szövegekre. Olyan műveket várunk, amelyek felmutatják a magyarországi németek történetének legfontosabb eseményeit, és egy zenés történelmi revüműsor alapját képezhetik.
Részletek >>>
Pilisszentkereszten új szlovák házat építenek
Megoldódni látszik a pilisszentkereszti Szlovák Ház ügye, amely magyar-szlovák feszültség forrása volt a legutóbbi hónapokban. Megállapodás jött létre ugyanis a Miniszterelnöki Hivatal és az Országos Szlovák Önkormányzat között, s ennek értelmében megépül az új szlovák ház az ország egyetlen szlovák többségű településén.
Részletek >>>
Székhelyelhelyezési ügy
Pilisszentkereszten a települési és a kisebbségi önkormányzat - nemzetközi vitát is kiváltott - székhelyelhelyezési ügyével foglalkozott Kállai Ernő ombudsman is. Két levelét olvashatják a témában.
Részletek >>>
FELHÍVÁS
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus pályázati kiírása a „Pro Cultura Minoritatum Hungariae” kitüntető címre, melyet december 18-án, a Kisebbségek Napja alkalmából adnak át.
Részletek >>>
Fiatalok figyelem! Pályázatot hirdet a Romaversitas Alapítvány a 2008/2009-es tanévre!
A Romaversitas Alapítvány felvételt hirdet a 2008/2009-as tanévre. A Romaversitas tehetséges roma fiataloknak kíván lehetőséget teremteni arra, hogy az általuk választott területen elmélyítsék tudásukat és megszerezzék mindazokat az ismereteket és jártasságokat (nyelvtudás, számítástechnikai ismeretek, a tudományos kutatás technikái stb.), amelyek szakmájuk magas szintű gyakorlásához illetve a tudományos minősítést biztosító posztgraduális képzéshez szükségesek.
Részletek >>>
Rongybabákat kapott Halász Judit
A babákat a párkányi Ady Endre általános iskola diákjai készítették az UNICEF-nek. 75 rongybabát vett át Halász Judit, az UNICEF magyarországi jószolgálati nagykövete Párkányban az Ady Endre Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola kiállításán.

Részletek >>>
Nemzeti Ifjúsági stratégia 2008-2023
Részletek >>>
Fizessen elő most 2008-ra és olvassa a Barátságot!
Megismerheti a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek történelmét, érdekes, tartalmas és hasznos olvasmányokat talál kultúrtörténetükből, hagyományaikból, vallásaikból, népszokásaikból. Válogathat kortárs irodalmuk, zenei, film, televíziós és színházi műhelyeik alkotásaiból.
Részletek >>>
A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány kuratóriuma által 2008. január 31-én kiírt pályázatai
Részletek >>>
Művészettel a diszkrimináció ellen - MADE május 3-31-ig
A Tűzraktér egy olyan kezdeményezés, amely a világszerte létező független művészeti központok eredményeinek ismeretével, azok nagyfokú szakmai támogatásával jött létre.
Részletek >>>
100 éves a Nőnap
A száz éves Nőnap alkalmából dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter, Simon Gábor államtitkár és Mandur László az Országgyűlés alelnöke emlékplakettet és oklevelet adott át március 6-án a Parlamentben.
Részletek >>>
Március 14-én (pénteken) 14 órai kezdettel az Új Köztemetőben
(Budapest, X. kerület, Kozma u. 8-10.) az 1848/49-es szabadságharcosok parcellájában, bensőséges keretek között felavatjuk az 1948/49-es szabadságharc halottainak emlékkövét
Részletek >>>
Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerint a korábbinál több támogatást kaphatnak a kisebbségi önkormányzatok
Gémesi Ferenc szerint az új támogatási rendszerben - az eddig feldolgozott pályázatok és az első modellszámítások alapján - a kisebbségi önkormányzatok több állami támogatást kapnak feladataik ellátásához, mint a korábbi években. Erről a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap nyilatkozott azt MTI-nek.
Részletek >>>
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának a kisebbségek parlamenti képviseletéről kidolgozott koncepciója
Az Országos Kisebbségi Önkormányzatok Elnökei felkérték Dr. Kállai Ernőt a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosát, mint a kisebbségi közösségek szószólóját, hogy a velük közösen kidolgozott, a kisebbségek parlamenti képviseletéről szóló koncepciót, adja át a kormány képviselőjének. A kisebbségi ombudsman az idén első alkalommal hívta össze a II. Kisebbségi Kerekasztalt, amelynek ez alkalomból volt meghívott vendége Gémesi Ferenc a MEH kisebbségpolitikáért felelős szakállamtitkára.
Részletek >>>
Ilyenre még nem volt példa: Gyula nem adta a román iskolát
Talán maguk a gyulai képviselők sem tudják, hogy új fejezetét írtak a honi nemzetiségi oktatásban azzal, hogy - jogi hiányosságokra hivatkozva - nagy többséggel elutasították az Országos Román Önkormányzatnak azt a kérelmét, amelyben gyulai Román Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium fenntartói jogának átadását kérte.
Részletek >>>
Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ - 189/9
A kisebbségi önkormányzatok 2008-ban bevezetett feladatarányos támogatásával kapcsolatosan felmerűlő kérdések megválaszolására információs ügyfélvonalat működtet 2008. január 15-től a Kormányzati Ügyfél-tájékoztató Központ.
Részletek >>>
Gulyás véleménye a www.hir6.hu-n:
Gulyás: mindenben törvényesen járt el a román önkormányzat
Részletek >>>
Gyulai román iskolaügy: robbanás előtt
Szülők és értelmiségiek tiltakozása az oktatási intézmény átadása ellen
Magyarországi román intézmények, civil szervezetek, kisebbségi önkormányzatok képviselői, neves közéleti személyiségek, szakemberek, a hazai román oktatásért felelősséget érzők tiltakoznak a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata jelenlegi vezetésének azon szándéka ellen, hogy saját irányítása alá vonja a román nemzetiségi közösség legfontosabb nevelési és oktatási intézményét, a gyulai Nicolae Bălcescu Általános Iskola és Gimnázium, valamint az ezekhez kapcsolódó és kiszolgáló diákotthont és kulturális centrumot. Egyebek közt ezt olvasni abban a nyílt levélben, amelyet hétfő este a Hír6 szerkesztőségéhez juttattak el. Emellett több mint száz szülő Arató Gergely oktatási államtitkárnak írt levelet, kérve, ne adják át az iskola fenntartói jogát. A gyulai román iskolaügy robbanás előtti állapotban van.
Részletek >>>
Felhívás és jelentkezési lap a Magyarországi Német Tánccsoportok Országos Fesztiváljának minősítő versenyeire a déli ( Bonyhád) és északi (Törökbálint) régiókban
Részletek >>>
Educatio 2008 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium rendezi meg az "Educatio 2008" Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, amelyen azok a magyar és külföldi felsőoktatási intézmények valamint cégek és egyéb szervezetek mutatkoznak be, amelyek az oktatással kapcsolatban állnak.
Részletek >>>
Kisebbségi önkormányzatok figyelmébe! Tudnivalók az új központi támogatási rendszerről:
Letölthető dokumentumok
Részletek >>>
A 2008-as évi gázár- és távhő - támogatásról.
Közlemény a 2008. évi gázár- és távhő-támogatási kérelmekről
Részletek >>>
Országgyűlési pályázat a kisebbségi civil szervezetek 2008. évi működési támogatására
A Magyar Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága által a nemzeti és etnikai kisebbségi civil szervezetek 2008. évi működési költségei támogatására kiírt pályázat a www.nek.gov.hu honlapon, a Pályázatok menüpontból elérhető és letölthető. A pályázat beadási határideje: 2008. február 15.
Részletek >>>
PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus a 2007. évi PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE közművelődési díjat és elismerő oklevelet adományozza a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbség anyanyelvi kulturális hagyományai megtartása és továbbörökítése érdekében végzett kimagasló szakmai munkájáért az alábbi egyének és közösségek számára
Részletek >>>
Internetes rádióközvetítés az Országos Horvát Önkormányzat közgyűléséről
Élő, egyenes adásban számol be a Croatica internetes rádió az Országos Horvát Önkormányzat 2007. december 15-én 10 órakor kezdődő üléséről.
Részletek >>>
A Budapesti Román Kulturális Intézet média-díjával tüntették ki Cselényi Lászlót és Jova Évát!
Első alkalommal osztották ki a Budapesti Román Kulturális Intézet kulturális nívódíját és média-díját. A Duna Palotában december 11-én, kedden tartott rendezvényen a média-díjat Cselényi László, a Duna Televízió elnöke és Simon Jova Eva, a gyulai Foaia Noastră című folyóirat főszerkesztője vehette át
Részletek >>>
A Kisebbségek Napja alkalmából ismét Nemzetiségi Gála lesz Budapesten
A Budai Vigadóban 2007. december 16-án, melynek fővédnöke Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke
Részletek >>>
A Magyarországi Németek Háza (Budapest, VI., Lendvay u. 22.) könyvtárost keres...
Stellenangebot beim Zentrum! Das Ungarndeutsche Kultur- und Informationszentrum sucht eine/n BIBLIOTHEKAR/IN.
Részletek >>>
Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa egyeztetett Bajnai Gordon miniszterrel és a közigazgatási hivatalok vezetőivel
A tárgyalást követő sajtótájékoztatón Kállai Ernő elmondta, kevés a jól képzett szakember a közigazgatásban, hasznos lenne egy ösztöndíj-rendszer kialakítása, hogy jogvégzett, a kisebbségi kérdésekben jártas szakemberek fogadják a hozzájuk fordulókat.
Részletek >>>
Emelték a foglalkoztatási keretszámot - aláírták az osztrák-magyar kétoldalú egyezményekhez kapcsolódó jegyzéket
Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter, valamint dr. Martin Bartenstein gazdasági és munkaügyi miniszter ünnepélyes keretek között írta alá a közös magyar-osztrák kormányülésen azt a jegyzéket, amely a kétoldalú foglalkoztatási egyezmények létszámkeretét határozza meg 2008-ra.
Részletek >>>
Egy batyuval… - Mit Einem Bündel…
Emlék-konferencia és kiállítás a magyarországi németek elűzetésének
60. évfordulója alkalmából a Parlamentben Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének kezdeményezésére a Országgyűlés több eseménnyel emlékezik a magyarországi németek elűzetésének 60. évfordulójára.
Részletek >>>
A Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára meghívója
Muzeum i Archiwum Węgierskiej Polonii serdecznie zaprasza na spotkanie
Részletek >>>
Közérdekű közlemény
A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház Romano Kher ösztöndíj pályázati határideje meghosszabbítva 2007. október 20-ig mind a középiskolai, mind a felsőoktatásban tanulóknak.
Részletek >>>
Nemzetiségi Tanévnyitó és a Budapesti Németek Európa Napja
A Duna Palota Színháztermében, szeptember 23-án délután Németh Erika, a MEH NEF főigazgatója köszöntötte a Fővárosi Német Önkormányzat rendezvényére érkezett nagyszámú érdeklődőt és ünneplő gyerekeket.
Részletek >>>
foto 1 Pestszentlőrinci Piros Iskola diákjai Regensburgban jártak a Comenius-program keretében
A bajorországi Regensburgban eltöltött tíz nap a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola 3.-4. osztályos diákjai és tanárai számára is a igen rövidnek tűnt ezen a nyáron. Az utazásra készültünk: német órákon ismerkedtünk a bajor városokkal, a gyerekek levelet írtak a német tanulóknak, majd izgatottan útnak indultunk Regensburgba, hogy megismerkedjünk a partneriskolánkkal.
Részletek >>>
Állásfoglalás
A kárpát-medencei országok magyar képviselői és az Európai Parlamentben mandátummal rendelkező magyarok egyeztető fórumaként működő Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) 2007. szeptember 14-én megtartotta éves plenáris ülését, amely az alábbi kérdésekben fogadott el állásfoglalást:
Részletek >>>
we ANTIDISZKRIMINÁCIÓS KAMION A SZIGETEN
dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a Sziget Fesztiválra látogat.
Részletek >>>
A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház évek óta működteti ösztöndíjrendszerét, melynek keretében Budapesten állandó lakcímmel rendelkező, közép, illetve felsőfokú intézményben tanuló roma fiatalok kapnak támogatást tanulmányaik elvégzéséhez.
Két éve ez az összeg a középiskolásoknak 10.000 Ft/hó, a felsőoktatásban tanulóknak 20.000 Ft/hó, ami hatalmas anyagi segítséget jelent a budapesti roma családoknak.
Részletek >>>
Az Országgyűlés Hivatala a Sziget Fesztiválon
Idén negyedik alkalommal, immár hagyományként jelenik meg a Magyar Országgyűlés a Sziget Fesztivál Civil Szigetén. Az augusztus 8-tól 15-ig tartó rendezvény teljes időtartama alatt önálló sátorban, színes és szórakoztató programokkal várják az Országgyűlés Hivatala munkatársai a parlament munkája iránt érdeklődőket.
Részletek >>>
Emlékezés a Roma Holokausztra
1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka az Auschwitz-Birkenau-i haláltáborban több ezer magyarországi romát gyilkoltak meg. A haláltábor áldozataira Nagykanizsán és a budapesti Nehru Parkban emlékeztek. Mi Ferkovics József és Oláh Mara cigány alkotóművészel alkotásaival emlékezünk rájuk!
Részletek >>>
Kormányzati támogatás a békéscsabai ortodox templomnak
Békéscsaba, 2007. július 26., csütörtök (MTI)
Részletek >>>
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A MEH-BEN -Gémesi Ferenc: "Megújult a nemzetpolitika!"
Politika szemléletében, tartalmában, eszköz- és intézményrendszerében is megújult az elmúlt évben - hangsúlyozta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Részletek >>>
KÖZLEMÉNY
A Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye aggodalommal vette tudomásul a békéscsabai román ortodox templomnál ismeretlen személyek által elkövetett megszentségtelenítéseket és rongálásokat.
Részletek >>>
Noszvaj községben július 28 -/29-én megrendezésre kerül a hagyományos Anna-napi búcsú!
Részletek >>>
Magyarország felvállalja az elűzött németek ügyét?
Vajdasagma.info - 2007. július 7.
A második világháború után elűzött németekről kezdeményez őszre konferenciát Budapesten az Országgyűlés elnöke.
Részletek >>>
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány kuratóriuma közös pályázatot írt ki!
Részletek >>>
Nemzetközi kitekintő
Mit tudunk a bretonokról, a baszkokról, a számikról? Hogy kik ők? Kisebbségek, akik más országokban élnek. Olvassanak egy csokorra való hírt róluk is, Solymosi Judit összeállításában.
Részletek >>>
Hivatalba lépett az új kisebbségi ombudsman, Kállai Ernő
Hivatalba lépett, majd megtartotta első munkaértekezletét Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa; a kisebbségi ombudsmant hétfői első munkanapján Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos mutatta be a hivatal munkatársainak. (MTI)
Részletek >>>
A Trotzblech-Kapelle Gazdagréten, Szentiván éjszakáján
Fotók
Részletek >>>
Partnervárosi kapcsolatok Újbuda és Stuttgart Bad Cannstatt között
Június 22-24-ig a több mint tíz éve fennálló partnerkapcsolatok keretében Thomas Jakob elöljáró és a Trotzblech-Kapelle (fúvósegyüttes) részt vett a Gazdagréten hagyományos Szentivánéji Ünnepen.
Részletek >>>
Az Ombudsman búcsúja
Dr. Kaltenbach Jenő, aki tizenkét éven át volt a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, és mandátumát a törvény szerint meghosszabbítani nem lehet, június 20-án, Hivatalában búcsúzott az országos önkormányzatok elnökeitől és a sajtó munkatársaitól.
Részletek >>>
Felhívás!
A Neue Zeitung szerkesztősége azonnali belépéssel titkárnőt/titkárt keres!
Részletek >>>
Kétnapos kisebbségi médiakonferencia Pécsett
Kisebbségpolitikai médiakonferenciát rendezett 2007. június 1-2-án Pécsett a Miniszterelnöki Hivatal hazai kisebbségekért felelős szakállamtitkársága a Koch Valéria Német Oktatási Centrumban.
Részletek >>>
Ki lesz az Emberi Jogok Hőse 2007-ben?
Ma egy olyan világban élünk, ahol elharapózott a durvaság, a rasszizmus, diszkrimináció és egyéb jogsértések. Határainkon belül a magyar ember "öli" a másik magyart és teszi nehezebbé és kevésbé élhetővé a mindennapi életet; határainkon túl a magyar kisebbség szenved az emberi jogok lábbal tiprásától.
Részletek >>>
Az Országgyűlés döntött a Parlament által a kisebbségi civil szervezetek részére 2007-ben nyújtott működési támogatásáról.
A határozatot a Magyar Közlöny 2007. évi 57. száma tartalmazza.
Részletek >>>
Az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola június 25-29 között diáktábort szervez és várja a cigány/roma diákok jelentkezését!

Részletek >>>
VUK - Tábor - Szülők, diákok, pedagógusok figyelmébe!
Szívesen látunk Benneteket idén nyáron is abban a táborban, amit a VUK (Verein für Ungarndeutsche Kinder/ Egyesület a Magyarországi Német Gyermekekért) szervez.
Részletek >>>
Pályázat: Roma ösztöndíjasokat vár az EP
Gyakornoki Program Roma Fiatalok Számára - Az Európai Néppárt, Járóka Lívia európai parlamenti képviselő és a Robert Schumann Alapítvány támogatásával, meghosszabbítja pályázatát roma fiatalok számára európai parlamenti gyakornoki és média gyakornoki pozíciókra a 2008. januárjától 2009. júliusig terjedő időszakra.
Részletek >>>
Pályázat
A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány pályázata anyanyelvû vagy kétnyelvű kiadói tevékenység támogatására
Részletek >>>
Nyitott kérdések szlovákokról és magyarokról
Kísérlet a szlovák-magyar párbeszédre az interneten fiatal magyar történészek értelmezésében
Részletek >>>
Szili Katalin szlovákiai látogatása
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke delegáció élén 2007. április 20-án, pénteken Szlovákiába utazik.
A delegáció tagjai: Géczi József Alajos (MSZP), Csapody Miklós (MDF).
Részletek >>>
Aláírás
A szomszédos országokban élő magyarok oktatás-nevelési támogatásairól szóló szerződéseket 2007. április 20-án, pénteken, 15.00 órakor, a Parlament Gobelin-termében ünnepélyesen írta alá Gémesi Ferenc a MEH államtitkára és a szlovákiai, romániai, szerbiai, horvátországi, kárpátaljai és szlovéniai magyarok képviselői.
Részletek >>>
Az EU a gyűlöletbeszéd ellen
Megállapodtak az EU-belügyminiszterek a rasszizmusellenes kerethatározatról
Részletek >>>
A kisebbségi intézmények második országos találkozójára kerül sor 2007. április 21-22-én.
A konferencia helyszíne:
Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja
6500 Baja, Duna u. 33.
A konferenciát Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára nyitja meg. A tanácskozás célja a kisebbségek kulturális és oktatási intézményei működése gyakorlati tapasztalatainak kicserélése, a jogszabályi háttér megismerése. A tanácskozáson a kisebbségek országos önkormányzatai által fenntartott intézmények képviselői mellett jelen lesznek a különböző szervezeti formában működő nemzetiségi intézmények vezetői is.
Részletek >>>
Megjelent a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány legújabb pályázati kiírása
Részletek >>>
GKM-pályázat a roma kkv-k támogatására
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) ötödik alkalommal hirdetett pályázatot a magyarországi roma mikro-, kis-, és középvállalkozások (kkv) piaci esélyeit és versenyképességét javító fejlesztések és beruházások támogatására a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzatból.
A pályázati felhívás és a pályázáshoz szükséges anyagok már olvashatóak és letölthetőek a minisztérium hivatalos honlapján, a www.gkm.gov.hu címen.
Részletek >>>
A német szövetségi ifjúsági zenekar vendégszereplése Budapesten
Németország legfiatalabb csúcs-zenekara ad koncertet április 16-án az Olasz Kultúrális Intézetben "Egy karmester számára ez a zenekar egy álom! Ezek a fiatal zenészek az előttünk álló 40 évben nagyon fontos szerepet fognak játszani a zene világában Németországban és Európában" (Howard Griffiths)...
Részletek >>>
"Kis európaiak" a brémai külügyminiszteri találkozón
Két magyar gyermek vesz részt a Rolf Zuckowski gyerekdalíróval megtartandó workshop-on
Részletek >>>
8. Regionaler Deutschsprachiger Theatertag
Március 31-én, Pilisvörösváros az Északi Régió 8. Német Nemzetiségi Iskoláinak Színjátszó-Fesztiválján Pest megye és Budapest színjátszócsoportjai zsüri előtt mutatják be produkcióikat.
Részletek >>>
Lezajlott a Németnyelvű Vers és Prózamondó Verseny Budapesti Döntője
Helyszíne a XXIII. kerületi, soroksári Grassalkovich Általános Iskola volt. A legjobbak vers és próza kategóriában továbbjutottak a március 30-án, Mosonmagyaróváron megrendezésre kerülő Regionális
Döntőbe
Részletek >>>
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, március 26-án mutatkozik be a VVB-együttes
Részletek >>>
A bolgár MALKO TEATRO (Kis Színház) március 14-én 20 órától bemutatót tart a SIRÁLY-ban
A darab címe: "....A SZABAD...", improvizált, zenés komitragédia.
Részletek >>>
Befejeződtek az országos és területi kisebbségi választások.
Összeállításunkban az eredményekről olvashatnak:
Részletek >>>
“A mi cigánylányunk” képviseli Magyarországot az EU zsűri előtt
Budapest – 2007. március 1. – „A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen” kampány „Újságíró Díj 2006” pályázatának magyar zsűrije Hargitai Miklós „A mi cigánylányunk” című írását választotta meg a legjobb magyar pályaműnek.
Részletek >>>
Pályázatok
Megjelentek a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány 2007. évi pályázati kiírásai. Pályázni lehet szakemberképzésre, kulturális és hitéleti programokra, nemzetiségi táborokra
Részletek >>>
pha ROMA EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM – ZÁRÓKONFERENCIA
A Partners Hungary Alapítvány szervezésében 2007. március 6-án lezárul a négy éves roma együttműködési program.
Részletek >>>
Szakpolitikai ütemterv a többnyelvűség témájához
2007. január 1-jén a többnyelvűség ügye önálló tárca lett az Európai Unióban, melynek célja, hogy – tekintettel az alapoktatásban, az egész életen át tartó tanulásban, a gazdasági versenyképességben, a foglalkoztatásban, valamint az igazságosság, szabadság és biztonság terén betöltött szerepére – tükrözze a többnyelvűség politikai vetületeit az Európai Unióban.
Részletek >>>
"A magyarok bemenetele"
Kezdődik "A magyarok bemenetele" című vitasorozat a Magyar Politikatudományi Társaság Európai Politikai Szakosztálya és a Magyarországi Európa Társaság szervezésében.
Részletek >>>
Állásfoglalás
A Kárpát-medencei Képviselők Fórumának Kulturális és Oktatási albizottsága 2007. február 21-én alakult meg, Szili Katalin az Országgyűlés elnöke tartott megnyitót. Az ülésen állásfoglalás született...
Részletek >>>
Szili Katalin sajtótájékoztatója
2007. február 22-én, csütörtökön 09.45 órai kezdettel, az Országgyűlés Házbizottsága, majd az azt követő Alkotmánybírákat jelölő bizottság ülése után Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke sajtótájékoztatót tart.
Részletek >>>
Tájékoztató
Franco Frattini találkozója az Országgyűlés Európai Ügyek bizottsága és az Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsága tagjaival
Részletek >>>
Arcus Ünnepélyes díjkiosztóval ért véget február 9-én az 5. ARCUS Nemzetiségi Színházfesztivál a Thália Stúdióban
A háromtagú szakmai zsűri értékelését Metzner János tolmácsolta: a nemzetiségi színházi műhelyek nem csupán nyelvüket őrzik és ápolják, hanem gazdag kultúrájukat is, sajátos, de mindenképpen elismerésre és megőrzésre méltó színfoltot képeznek a magyar színházi palettán, s a zsűri javaslatában megfogalmazta, a magyar színházi életet is gazdagítaná, ha a nemzetiségi színházi fesztiválok sora folytatódna a következő években.
Részletek >>>
DunaTV Dunás sikerek a Filmszemlén
Az idei filmszemlén induló filmek közül 21 alkotás készült a Duna Televízió támogatásával. A kedden befejeződött filmes seregszemlén a díjazottak közül hét elismerést hoztak el a műholdas közszolgálati csatornához kötődő alkotók, alkotások és szereplőik.
Részletek >>>
Lehull a lepel... Melyik a Kárpát-medence legnézettebb magyar televíziója?
A Duna Televízió 2006 decemberében a Kárpát-medence valamennyi országára kiterjedő felmérésbe kezdett.
Részletek >>>
fej “Gondolatszabadság” Rajzpályázat Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány 2007
Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány a “Gondolatszabadság” tükrében ismételten pályázatot hirdet. Pályamű olyan képzőművészeti alkotás lehet, amely a 30 alapvető emberi jog valamelyikét szemlélteti. A http://fej.shp.hu oldalon megtekinthetik az alapítványunk célját, valamint a 30 emberi joghoz készült kb. 1-1 perces kisfilmeket, amelyek segítenek még reálisabbá tenni a témát. Mindenkinek jó szórakozást, munkát kívánunk!
Részletek >>>
duna Duna a Filmszemlén
A ma kezdődő 38. Magyar Filmszemlén számos, a Duna Televízió által támogatott alkotás került a szemle verseny- illetve információs programjába.
Részletek >>>
Változások a hazai kisebbségpolitikában
Ezzel a címmel tartott tájékoztatót Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal Külkapcsolatokért és Nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára.
Részletek >>>
art 3. Nemzetközi Marianne Brandt-Verseny Európai designerverseny a „Funkcionalitás költészetéről”
Ebben az évben immár harmadik alkalommal kerül sor a Marianne Brandt-Versenyre, amelynek szervezője a chemnitzi Villa Arte Művészeti Egyesület. A verseny gyökerei a chemnitzi, a Bauhaus irányzathoz tartotó művészig, Marianne Brandtig nyúlnak vissza, akinek alkotásai egyesítették a funkcionalitást és az esztétikumot...
Részletek >>>
Európa január 22-én a magyar iskolákba érkezik:
Németországban EU-nap lesz az iskolákban, Magyarországon Hans-Peter Schiff nagykövet és a nagykövetség referensei országszerte iskolákat keresnek fel...
Részletek >>>
Létszámbővítés a tűzoltóságnál
Magyarország 94 hivatásos önkormányzati tűzoltóságán létszámbővítés, illetve természetes fluktuáció miatt beosztott tűzoltók felvétele van folyamatban. A tűzoltók felvételét a tűzoltóparancsnokságok végzik.
Részletek >>>
Az Országos Válaszatási Bizottság 578/2006. (XII. 5.) OVB határozatával kitűzte a területi és országos kisebbségi önkormányzati képviselők általános választását
A választás időpontja: 2007. MÁRCIUS 4. (VASÁRNAP).
Részletek >>>
Az 50. születésnapját ünneplő EU soros elnöke Németország.
Hans-Peter Schiff nagykövet a némnet elnökség előtt álló feladatokról:
Részletek >>>
2007. január elsejétől Németország tölti be az EU soros elnöki tisztét
Az elnökség a kultúra területén fontosnak tartja a kulturális örökség gondozását és archiválását, a művészek és műgyűjtemények mobilitásának elősegítését, a digitális média valamint a kultúra oktatásának támogatását.
Részletek >>>
Elkészült a Baranyai horvátok néprajzi kalendriuma
Frankovics György néprajztudós munkájából az újévi és azt követő szokásokat, hagyományokat adjuk közre.
Részletek >>>
Beás karácsonyi-újévi köszöntő
Még sok karácsonyt adjon nektek a jó Isten!
Békével, egészséggel.
Ahány levél van a bodzán, annyi gyerek a tűz körül.
Jöjjön a jó, mint a méhecskék, menjen a rossz, mint a folyó.
Adjon a jó Isten boldogságot és jó kedvet!
És szerencsés új évet!
Részletek >>>
Pável Pável-emlékév
2006 a szlovének kiemelkedő egyéniségének, Pável Ágoston tudós emlékéve volt. Mi minden is történt az emlékévben, ezt idézzük fel.
Részletek >>>
Michaelisz József, Villányban élő és tanító költő, műfordító, a budapesti XVIII. Kerületi Piros iskola vendége volt.
Képes beszámolónk az iskolából érkezett
Részletek >>>
Hollandiában, Leidenben, Magyar Kultúr Klub indult
A Leiden-i Egyetem Diákcentrumában november 7-vel Magyar Kultúr Klub indult ebben az egyetemi évadban. A Magyar Kultúr Klub célja, hogy ismertesse a magyar kultúrát és folyamatosan tágitsa körét a magyar-holland kulturális csere területén.
Részletek >>>
Új vezető a NEKH élén
A Kormányban a kisebbségekért felelős Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter 2006. október 15-ei hatállyal a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) megbízott elnökévé Paulik Antalt nevezte ki.
Részletek >>>
Európai Újságíró Ösztöndíj (Fellowships) Berlinben
Az EU-Program a kilencedik évfolyamra hirdet meg ösztöndíjakat. A pályázat határideje: 2006. december 15.
Részletek >>>
Szili Katalin házelnök fogadta a 13 hazai kisebbség képviselőit
A Magyarországi Országos Kisebbségi Önkormányzatok konferenciájának összehívására tett javaslatot Szili Katalin házelnök azon a szeptember 22.-kei találkozón, amelyen a 13 magyarországi kisebbség országos önkormányzatának vezetőivel találkozott.
Részletek >>>
A Magyarországi Európa Társaság nyilatkozata az oroszországi sajtószabadságról
Ismét politikailag motivált gyilkossággal szembesül mindenekelőtt Oroszország, és nyomában az egész világ.
Részletek >>>
Kérdések és válaszok
Dr. Buzál Attila rovata
Részletek >>>
"Irány Németország!" Turisztikai Nap október 20-án a Goethe Intézetben
2006. október 20-án 14 órától a Német Turisztikai Központ/DUIHK a Német Nagykövetséggel, a Lufthansával és a Goethe Intézettel karöltve Német Napot szervez a Goethe Intézetben.
Részletek >>>
A Nemzeti és Etnikai Hivatalban bemutatták a kisebbségi önkormányzatok részére készített kézikönyvet
A könyv az Országgyűlési Biztosok Hivatala és a NEKH közös kiadványa, mely 2 000 pld-ban jelent meg és eljut minden új kisebbségi önkormányzathoz.
Részletek >>>
10 éves a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
Magyarország egyetlen, nemzetközi anyagot is gyűjtő kortárs művészeti múzeuma
Részletek >>>
Kosztolányi-nap a Duna Televízióban
„...mintha szavakkal játszani nem annyi volna, mint magával az élettel játszani...”
Részletek >>>
Nemzetiségek háza
Októberi programok
Részletek >>>
Országos Szlovák Önkormányzatkezdeményezése
Közlemény
Részletek >>>
A tarjáni kisbusz
A Komárom-Esztergom-megyei Tarján községben október 7-én, ünnepélyesen adták át azt a Ford kisbuszt, melyet a helyi német és települési önkormányzat pályázott meg a német belügyminisztériumnál.
Részletek >>>
VÁLASZTÁSI HÍREK A KISEBBSÉGEK VÁLASZTÁSÁRÓL
Legkisebbség
Részletek >>>
VÁLASZTÁSI HÍREK A KISEBBSÉGEK VÁLASZTÁSÁRÓL
A szavazókörben tudta meg a jelölt, hogy visszalépett
Részletek >>>
VÁLASZTÁSI HÍREK A KISEBBSÉGEK VÁLASZTÁSÁRÓL
A szlovének voltak a legaktívabbak
Részletek >>>
VÁLASZTÁSI HÍREK A KISEBBSÉGEK VÁLASZTÁSÁRÓL
Kisebbségi választások: a Lungo Drom az élen
Részletek >>>
VÁLASZTÁSI HÍREK A KISEBBSÉGEK VÁLASZTÁSÁRÓL
Hivatalos eredmények a cigány kisebbségi választásokról
Részletek >>>
FELHÍVÁS
A MAGYARORSZÁGI NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGÉÉRT DÍJ JELÖLÉSÉRE
Részletek >>>
Továbbképzések, konferenciák, tanulmányutak pedagógusoknak
Részletek >>>
Nemzetiségek Háza programok
Indul az őszi évad
Részletek >>>
ÚJ HONLAPPAL – A RÉGI LENDÜLETTEL!
A Civil Rádió FM98 ezúton értesíti partnereit, hogy internetes felülete mind tartalmában, mind formájában megváltozott.
Részletek >>>
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPOK 2006. szeptember 16-17.
A gondolat – minden épület érdekes lehet kívülről-belülről, hogy jó bekukucskálni a rejtett terekbe, a falak pedig régmúlt időkről mesélhetnek, ezért meg kell nyitni az épületek kapuit egy hétvégére – Franciaországból ered, a mozgalom azonban gyorsan sikeres lett Európa-szerte.
Részletek >>>
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal tájékoztatója a kisebbségi önkormányzati választások második szakaszáról
A kisebbségi civil szervezetek ez idáig közel 7500 jelöltet állítottak a helyi önkormányzati választásokkal azonos napon, 2006. október 1-én sorra kerülő kisebbségi önkormányzati választásokra. A képviselőjelöltek azok közül kerülhetnek ki, akik korábbi kérésükre szerepelnek a kisebbségi választói jegyzéken. Jelölteket az egyes kisebbségek civil szervezetei állíthatnak.
Részletek >>>
dokumentum KÖRKÉP VÁLASZTÁSOK ELŐTT
Interjú Heizer Antallal, a NEKH elnökével
Részletek >>>
dokumentum REGISZTRÁCIÓ UTÁN - SZAVAZÁS ELŐTT
A közelgő kisebbségi önkormányzati választások előtt kisebbségi szervezetek vezetőit kérdezzük a regisztrációról, a jelöltállításról és a felkészülésről.
Részletek >>>
Harmadszor indul EU-kamion diszkrimináció-ellenes körútra
Brüsszel – 2006. augusztus 21. – Harmadik éve, hogy az EU kamionja végiggördül a kontinens útjain, hogy népszerűsítse a munkahelyi esélyegyenlőséget. A Kamion Turné 13 ország 22 városát járja végig, és második alkalommal látogat el Magyarországra. Négy hónapos útján a 30 tonnás hírvivő állásbörzéken, egyetemi karriernapokon, ifjúsági fesztiválokon és vállalatoknál bukkan majd fel, hogy az emberek figyelmét felhívja a diszkrimináció-mentes munkahely előnyeire. A kamion többek között egy hordozható “Ability Parkot” szállít, ahol a látogatók próbára tehetik érzékszerveiket, és személyesen élhetik át, milyen akadályokkal szembesülnek a fogyatékossággal élők a mindennapokban. A turné a soros EU elnök, Finnország, fővárosából startolt el.
Részletek >>>
Pályázók figyelmébe!
Norvég Alap
Részletek >>>
Ki épít, ki rombol
Pilisszentlászló - Senváclav Szlovák falu Budapesttől 32 kilométerre a Pilis szívében.
Ezt hirdetik a kétnyelvű feliratok és a szlovák zászló, amely a magyar és európai úniós zászlóval együtt három éve lobog a szélben falu főterén, a községházán.
Részletek >>>
Tarjáni Német Nemzetiségi Tábor
2006. július 30-tól egy hétig öt általános iskola diákszínjátszói Faragó Tímea drámapedagógus vezetésével játékosan, de hasznosan töltötték el idejüket a Tarjáni Német Nemzetiségi Táborban
Részletek >>>
A 2006. október 1. napján megtartandó települési kisebbségi önkormányzati választások határnapjai
Részletek >>>
Közép- és kelet-európai zsurnaliszta szeminárium
Az idén hatodszorra kerül megrendezésre Lipcsében a Közép- és kelet-európai zsurnaliszta szeminárium.
Részletek >>>
Szili Katalin házelnök látogatást tett a Duna Televízióban
A tulajdonosi jogokat gyakorló Országgyűlés képviseletében 2006. július 27-én a Duna Televízióba látogatott Szili Katalin házelnök. Az Országgyűlés elnöke találkozott Cselényi Lászlóval, a közszolgálati médium elnökével, valamint Bíró Sándorral, a csatornát felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökével is.
Részletek >>>
Összesített adatok a kisebbségi választói névjegyzékről
Letölthető táblázat
Részletek >>>
Nemzetiségi sétány a Művészetek Völgyében
Minisztériumunk a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal együttműködve a Művészetek Völgye 2006. évi fesztiváljának keretében programsorozatot szervez 2006. július 28. és 2006. augusztus 6. között, melynek célja a kistérségek, kistelepülések táji, természeti, kulturális sokszínűségének bemutatása.
Részletek >>>
NEKH értékelés a kisebbségi választói jegyzék számairól
A kisebbségi önkormányzati választás első, kiemelten fontos szakasza zárult le 2006. július 15-én.
Részletek >>>
Kitörési lehetőség fiatal tehetségeknek
Közeleg az EU poszterpályázat határideje!
Részletek >>>
Újságírói díj a sokszínűségért, a diszkrimináció ellen
Az Európai Unió 2006-ban is meghirdeti A sokszínűségért, a diszkrimináció ellen című újságírói díját...
Részletek >>>
A Római Szerződés 50. évfordulója alkalmából az EU pályázatot ír ki születésnapi logó megtervezésére
„Boldog születésnapot az EU-nak!” Ez a mottója annak a pályázatnak, amit ma írt ki a Bizottság, az Európai Parlament, a Tanács, az Európai Szociális és Gazdasági Bizottság, valamint a Régiók Bizottsága.
Részletek >>>
UNITED NATIONS Sajtóközlemény
A kisebbségi ügyekkel foglalkozó ENSZ szakértő befejezte magyarországi látogatását és a roma kisebbség problémáinak kezelését célzó erőfeszítések folytatására szólított fel (A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalban készített összefoglaló)
Részletek >>>
Az Alexander von Humboldt Alapítvány további kutatói ösztöndíjai
Kétéves és rövidtávú ösztöndíjak az új EU-tagállamok utánpótlás-tudósai részére
Részletek >>>
A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány kiírta 2006. évi pályázatait.
Letölthető dokumentumok
Részletek >>>
NEKH értékelés a kisebbségi önkormányzati választási előkészületekről
Két héttel a határidő lejárta előtt közel 80 ezer választópolgár kérte felvételét a kisebbségi választó jegyzékbe.
Részletek >>>
FOTÓPÁLYÁZAT 2006
A Balkán Hangja Fesztiválsorozat keretén belül a Balkán Hangja Kulturális Egyesület fotópályázatot hirdet.
Részletek >>>
Fittyet hányni a törvényre
Jogsértő igazgatói kinevezés egy vecsési iskolában
Népszabadság 5. oldal Czene Gábor - 2006. június
Részletek >>>
Heizer Antal: nem lesz akadálya a kisebbségi választások megtartásának, ahol valós közösségek vannak
Budapest, 2006. június 27., kedd (MTI)
Részletek >>>
A kisebbségi választói jegyzék aktuális adatai a www.nekh.gov.hu honlapján, a „KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS, 2006-2007” cím alatt is elérhetőek
Részletek >>>
Segítőház roma fiataloknak Bécsben
Bécs, 2006. 6. 9. (Compress) A „Thara Ház“ nevet viselő kezdeményezés a 14 és 20 év közötti roma fiatalok elhelyezkedési esélyein és életkezdésén kíván javítani. A segítőház szolgáltatásai a pályaválasztási tanácsadáson és az álláskeresésen át a számítógépes tanfolyamokig és kulturális projektekig számtalan területet ölel fel.
Részletek >>>
Roma nők helyzete az Európai Unióban
Járóka Lívia (ENP-ED, Fidesz) jelentése az Európai Parlament plénuma előtt
Részletek >>>
Kisebbségben Magyarországon.
Beszélgetés Heinek Ottóval, a a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnökével a a Közép-európai Kulturális Intézetben 2006. május 18-án, csütörtökön, 17 órakor
Részletek >>>
I. KÁRPÁT-MEDENCEI PRÍMÁSVERSENY
"Amit tudsz, nagy érték, az ősök hagyománya, a magad lelke igaz kifejezése. Becsüld meg, erősödj benne, mert ha többre akarsz menni, csak erre építhetsz."
/Kodály Zoltán/
Részletek >>>
"A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen." EU információs kampány
2006-ban harmadik alkalommal hirdeti meg a kampány az Újságírói Díjat, melyre nyomtatott és online kategóriákban lehet nevezni a cikkekkel, elsősorban munkahelyi diszkrimináció témában.
Részletek >>>
Új pályázatokat írt ki az MNEKK
Új pályázatokat írt ki az MNEKK
Részletek >>>
Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara 2006/2007-es évadra szervezett meghallgatásának eredménye
Magyarok az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában
Részletek >>>
Bipolar - német–magyar kulturális együttműködések
A Bipolar program a Német Szövetségi Kulturális Alapítvány kezdeményezése. Célja, hogy 2006–2007-ben közös projektek támogatásával új lendületet adjon a német–magyar kulturális kapcsolatoknak. A Bipolar lebonyolítója a Relations e. V. Berlin.
Részletek >>>
Regionalitás, autonómia Európában
A Közép-európai Kulturális Intézet tisztelettel meghívja Önt az autonómia Klub című sorozat negyedik estjére
Részletek >>>
Pályázati felhívás költségtérítéses képzésben résztvevő roma fiatalok támogatására a 2005/2006. tanév második félévére vonatkozóan
Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet a magyarországi egyetemeken és főiskolákon tanuló, államilag elismert, felsőfokú végzettséget, szakképesítést nyújtó képzésben résztvevő, hátrányos helyzetű roma fiatalok számára.
Részletek >>>
JEV A YEN 2006. évi Húsvéti szemináriuma
„Egység a sokféleségben” mottóval a Magyarországi Ifjú Németek Közössége (MINK) 2006. április 8-14. között Pécsett, 2010 Európa kulturális fővárosában rendezi meg az Európai Népcsoportok Ifjúsága – Youth of European Nationalities (YEN) hagyományos Húsvéti szemináriumát.
Részletek >>>
Roma ösztöndíjak a 2006/2007-es tanévre
Letölthető dokumentumok
Részletek >>>
Tandíjmentes színészképző stúdió hátrányos helyzetű fiataloknak!
Kiíró: Karaván Művészeti Alapítvány
Részletek >>>
Kitüntetések március 15-e alkalmából
Kitüntetések nemzetiségi művészek, közéleti személyiségek részére
Részletek >>>
LdU Prevenciós csomagok kistelepüléseknek
Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, Dr. Józan-Jilling Mihály, a szociális bizottság elnöke, és Bernd Finger, a budapesti Német Nagykövetség kulturális referense...
Részletek >>>
"A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen." EU információs kampány
A kampány a művészeti-, és tervezőiskolák hallgatóit szólítja meg, Breaking Stereotypes (Törj át a sztereotípián!) elnevezésű poszter pályázatával. A pályázatra nevezhet minden művészeti-, illetve tervezői felsőoktatási intézményben tanuló hallgató az EU mind a 25 tagállamában. Nevezni 2006. február 13-tól július 31-ig lehet.
Részletek >>>
Fiatalok az Unióban, díjátadás Strassbourgban
2006. január 30-án került sor az „Aktív Fiatal Állampolgárok” elnevezésű, az Európa Tanács által szervezett Díjkiosztó Ünnepségére, a franciaországi Strasbourgban.
Részletek >>>
"Szerbek Közép-Európa városaiban"
Tisztelettel meghívjuk a Szerb Fővárosi Önkormányzat és a Zágráb Város Szerb Kisebbségi Tanácsa között kötendő együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására...
Részletek >>>
Román-Magyar Román-Magyar Kormányközi Vegyesbizottság ülése
A Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkára, Szabó Vilmos és a román Külügyminisztérium államtitkára, Lucian Leustean...
Részletek >>>
Felhívás! Kitelepítettek - Visszaszököttek - Visszatérők!
Az MTA ENKI és az ELTE Germanisztikai Intézete kutatást végez az 1946-1948 között Magyarországról kitelepített, majd visszaszökött, visszatért svábok életútjáról.
Részletek >>>
Meghívó
2006. február 7-én, kedden délelőtt 11 órától a Roma Parlamentben Pro és kontra címmel vitát rendeznek a 2005. évi CXIV. Kisebbségi Törvényről
Részletek >>>
Kormánybeszámoló a kisebbségek helyzetéről
A Magyar Köztársaság területén élő kisebbségek helyzetéről szóló beszámolót fogadott el a Kormány a 2005. június 29-ei ülésén.
Részletek >>>
NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI HIVATAL - SAJTÓKÖZLEMÉNY
Budapesti szlovák szerveztek kezdeményezésére néhány magyarországi kisebbségi egyesületek képviselői 2005. december 2-án Budapesten, a Kossuth téren csendes demonstráció keretében petíciót adtak át az Országgyűlés elnöke képviselőjének...
Részletek >>>
ORTT pályázatok
Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) két új pályázatáról szóló felhívás
Részletek >>>
Működik a www.braunhaxler.hu!
2006.január 01. óta működik a III. kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat és
a Braunhaxler Egyesület közös internet-portálja
Részletek >>>
Figyelem! Állásajánlatok
3 multinacionális
cég számára - nagyon gyors belépési lehetöséggel- keresünk olyan munkatársakat
Részletek >>>
„Vertreibung”
Megemlékezés a magyarországi németek elűzetésének 60. évfordulójáról
Részletek >>>
Pályázat
Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi Bizottsága pályázati kiírása a nemzetiségi szervezetek 2006. évi költségvetési támogatására.
Részletek >>>
A Magyar Művelődési Intézet
„PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE” díjátadója
Részletek >>>
A Fővárosi Német Önkormányzat évzáró adventi rendezvénye
"Budapesti Németségért"-díj
Részletek >>>
Kisebbségekért Díj 2005 Kisebbségekért Díj 2005
December 18-a a Kisebbségek Napja. Az eseményhez kapcsolódóan, 1995 óta minden év december hónapjában átadásra kerül a Kisebbségekért Díj, amelyet a Magyar Köztársaság miniszterelnöke alapított.
Részletek >>>
Az Alkotmánybíróság határozott a kisebbségi törvényről
Az Alkotmánybíróság jogsértőnek találta a kisebbségi törvény egyik rendelkezését
Részletek >>>
Észak-német gimnázium magyar partneriskolát keres
A németországi Norderstedt nevű kisvárosban (Hamburg északi elővárosa, Hamburg része) működő „Lessing Gimnázium“ (elvben 10-18 éves korosztály, de 12-16 éves gyerekek számára keresik a partnert) egy valamilyen zenei tevékenységet is végző magyar partner-iskolát keres.
Részletek >>>
Aktuális szám
Törvény-dosszié:
Hírek az EU-ból
Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ
ÖKOEK
PaThália
etnonet
etnonet
ujbuda
arany10
A szegedi Nemzetiségek Háza
A kisebbségi nyelvek támogatói